BEAC1898 2008.12.03. 19:09

Kispálya, bankett

Tudósítónk: Helmle Péter

Korábbi tudósításaim kapcsán egyes galád elemek szememre vetették, hogy túl sokat foglalkozom a külső körülményekkel. Nos, üzenném nekik, mivel egyre rohamosabban öregszünk, muszáj állandóan kapaszkodni valamibe, ráadásul a futball mégiscsak szabadtéri sport, melyet nagyban befolyásolnak az időjárási elemek, és olykor bizony rendesen rányomják a bélyeget egy-egy találkozóra. Ahogyan ez szombaton is történt…

A keddi havas örömfoci után a csütörtök ugyan bizakodással töltött el mindenkit (már aki megjelent az edzésen), Gloviczky mester a jó gazda elővigyázatosságával mégis lemondta a tartalék mérkőzését, mondván, a pálya valószínűleg nem bírna ki két éles derbit.

Szombat reggel, midőn kiléptem lépcsőházunk ajtaján a kutyával, és arcomba csapott az ónos-havas eső, vagy nem is tudom mi, szörnyű balsejtelem kerített hatalmába: itt bizony nem lesz meccs, csak bankett. Az se rossz – gondoltam, de már igencsak pihenni raknám ezen az őszön felettébb rozoga lábaimat, tehát jó lenne letudni a mérkőzést is. Az öltözőbe toppanva azonban rögtön egyértelművé vált: a Testvériséget nem ma kell megvernünk. Mire a bírók is távoztak, különböző tervek látszódtak körvonalazódni: egyesek azonnal a büfé felé vették volna az irányt; mások a forró zuhanyt nem akarták kihagyni, ha volt meccs, ha nem; a sztahanovisták (élükön Ita és Nagy Dani) mindenképp futballozni szerettek volna; Ricsi pedig kinyitotta a pénztárt. Persze szedte, és nem osztotta a pénzt. És érezhetően ott volt még a délután szatellit-programja, a görényfesztivál is. Végül győzött a sport, az előzetesen 6-7 fős brigád legvégül 15 játékosra duzzadt, és a szépszámú nézősereg (lehettek úgy nyolcan-tízen) előtt, a nemrég elkészült műgyepen, az edzéseken már tradicionálisnak mondható, szikrázó öregek-fiatalok rangadót rögtönöztek a blanconegro-k.

Rutinos BEAC-Rókák – Tejfelesszájú BEAC-Nyámnyilák 7(?)-12, 8(?)-12, 6-5
Bogdánfy u., BEAC-szentély, Műgyep 1. 14.15

Rutinos BEAC-Rókák: Helmle – Szabó Z., Gloviczky, Szabó L., Halpern, Rumbold Á., Balázs.

Tejfelesszájú BEAC-Nyámnyilák: Tóth T. – Reider, Ita, Nagy D., Flaskay, Éri, Hőrich. Csere: Erdei (mert nekik még ilyen is volt!)

A második meccstől Halpern és Tóth T. cseréltek, természetesen innentől Kapus Tomi végig a Rókák kapujában vitézkedett.

Gólszerzők: Baki sokat, Szabó L. győztes gól, a többiek pötyögtettek, ill. Flaskay sokat, Éri, Hőrich, Reider, Nagy D., Ita elosztva, sőt még a csere Erdei is.

A futballpályákon oly gyakori kezdeti tapogatózó játék ezúttal elmaradt. A Nyámnyilák teljes erőbedobással vetették magukat a küzdelembe, látszott, hogy hamar meg akarják roppantani rutinos ellenfelüket. Idősödő sztárjaink viszont mintha valami könnyed teadélutánra érkeztek volna, lassú, körülményes tempóban szövögették tamadásocskáikat, miközben lehetetlen trükköket szerettek volna megvalósítani. Senki sem csodálkozott, hogy pár perc után a nem létező eredményjelzőn a csúfondáros 0-4 szerepelt. A fiatalok száguldoztak, szebbnél szebb gólokat lőttek, dribliztek, szambáztak, miközben a Rókák mutatós térdre esésekkel, szánalmas elcsúszásokkal, tréfás önkötényekkel, vánszorgó lövésekkel próbálták megzavarni az ellent. Szerencsére azért összeszedték magukat, így az első felvonást könnyen, de mégsem megalázó módon vesztették el. A visszavágón Kapus Tomi már a pocakos (kivéve Szabó Z. és Áki) legendák kapuját őrizte, de hiába fogták a Rókák az első vereséget a hálóőr hiányára, bár a második meccs szorosabban alakult, végül újra a Nyámnyilák borulhattak egymás nyakába. Következhetett a megszokott – bár ilyen helyzetben valójában értelmezhetetlen – döntő. Az erőállapotra mi sem jellemzőbb, minthogy a veteránok egy-egy támadás közben összegörnyedve pihegtek, miközben a benjáminok virgonc, és olykor nagyképű módon pacsizgattak, néhol már könnyelműsködtek is.

(Párbeszéd a kisszünetben: - Glovi, küzdjünk már egy kicsit! – Jó, de látni kell, hogy… - Látjuk, de akkor is mutassuk meg nekik!)

Nos, erre a mentális felsőbbrendűségre már nem számíthattak az ifjoncok, így a mindent eldöntő partiban az öregek végig vezetve, egy nagyszerűen eltalált lövéssel zárták le az öldöklő futballdélutánt. Az utolsó akció megérdemli a bővebb megemlékezést: Kapus Tomi briliáns kigurítással hozta játékba a hátul sántikáló Helmlét, aki laposan gurított Szabó Z.-hez, ő ugyancsak laposan, de zseniálisan Gloviczkyhez passzolt. Glovi szintén laposan Ákit futtatta, a fedezet mértani átadással szöktette Bakit, és a napi gólzsák újból csak laposan Szabó L.-hez továbbított. (Aki szerint ez a pár sor hasonlít egy legendás mérkőzés tudósításához, az nem téved! A megfejtéseket a fiatalabbaktól is várjuk a blogra!) A blanconegro név kiötlője pedig nem teketóriázott, hanem hatalmas erővel a bal felsőbe bikázott. Megjegyzendő, hogy Laci ízlés- és tradícióromboló piros cipője talán első ízben produkált egészséges lövést.

Mindenképpen megemlítenék még néhány csodagólt, melyek az Eurosport-on is hetekig peregnének: Baki jobblábas kapásgólja balról, Áki felívelése után; Füli levegőből, lábközött elengedve besarkallt találata (nem is egyszer! – a szerk.); Miki huszonöt lövőcsel után belöbbölt dugója; és legvégül Szabó Laci mindent eldöntő bombája (lásd fent), mely kiköltöztette a pókot a bal felsőből.

A fiatalok próbálkoztak ugyan megmagyarázni a dolgot, hogy az előző két meccsen szarrá verték az öregeket, de a döntő, az döntő, ezt sajnos tudjuk már 1954 óta. Később persze belátták, hogy szánalmas minden igyekezetük (azt még nem is jeleztük, hogy Robi és a két Banya csak merő jóindulatból neveztetett fiatalnak, hogy egyáltalán kiállhassanak a meccsre) és a kellemes zuhany után a büféasztalokhoz már mindenki megnyugodva ült le.

A menü gulyásleves részét az egykori BEAC-spíler, Gulyás Dév hozta össze – sose gondoltam volna korábban, hogy egyszer majd szakácsposzton remekel az egykori gólgyáros. A finom leves és a kissé hervadt palacsinták közt az irodalmi hangulatban lévő Glovi kért szót, és mondandóját ezen a napon már másodszor kezdte felolvasással. (Még az öltözőben Vasdinnyei, az eltévedt futó című Moldova-novellából idézett – hogy miért pont futó egy fociöltözőben?) Egy 15 évvel ezelőtti Labdarúgás cikket elemzett, mely az egyetemi futball végnapjairól elmélkedett, a betűk közt Rumbold Á. is feltűnt becsúszva. Azt persze konstatálhattuk, hogy másfél évtized alatt jóformán semmi sem történt, avagy hosszú az agónia, de ezen gondolatokkal, és Áki fantasztikus fényképalbumaival egyszersmind súlyos nosztalgiázásba süppedtünk. A Nyámnyilák hasukat fogva röhögtek a 2008-ból nézve tényleg szánalmas Bundesliga-frizurákon (még Dévnek is volt!) és öltözékeken, a Rókák pedig büszkén mesélték egykori hőstetteiket. Az a szörnyű, hogy nem is volt olyan rég!

A zenés-táncos összejövetelen (Glovi nem felejtette el bekapcsolni a Tv-t és párhuzamosan nézetni Lüszikét és a táncos sztárokat) mindenki lehetőségeihez mérten maradt, az éjszakai eseményekről már nekem sincsenek információim.

De csütörtökön örömfoci, tán újabb Rókák – Nyámnyilák meccs, lehet majd mesélni az időjárás miatt végül furcsa időzítésű bankett kései pillanatairól!

Emlékeztetnék továbbá mindenkit, hogy az idény még nem ért véget, ráadásul volt már ilyen, tán két éve, akkor a bankett utáni mérkőzésen a Budai XI. beleszaladt a késbe. Szombaton se legyen ez másként!


***

A bejegyzés trackback címe:

https://beac.blog.hu/api/trackback/id/tr36802001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flas 2008.12.03. 20:28:05

a videókból is tisztán látszik h a "nyámnyilák" lefocizták az ellent :D:D:D

Erdei 2008.12.03. 23:16:36

ott a pont:D na de majd holnap is bebizonyiitják a nyámnyilák h igenis mélto utoodjaik a rutinos Rookáknak:D

Blohin007 2008.12.05. 08:41:21

kár, hogy nem voltatok tegnap edzésen, megint volt jó pulyka a műfüvesen. Én már hétvégén nem leszek, természetetsen várom Helmle szakkommentátorunk részletes beszámolóját, és ugyebár mondani se kell, hogy ez kötelező 3 pont!

Flas 2008.12.05. 11:56:54

sajnálom én is h nem tudtam menni... milyen volt a pálya???

glovi 2008.12.05. 14:57:19

A műfű nagyon jó! A rendes szar. Szerintem holnap sem lesz meccs, de ki kell azért menni. Ha van hely műfűpulyka lesz!

Geri 2008.12.05. 16:33:56

Hogy ezekről a műfűpulykákról én mindig lemaradok!... Hajrá BEAC-Nyámnyilák! :)

Flas 2008.12.07. 15:50:16

így szezonzárás után:
- november hónap játékosa?
- őszi szezon játékosa?

hol a szerkesztőség??? :D
jah és a kispályáról is tudósításokat várok

Zsemle 2008.12.08. 17:09:28

Látszik, hogy csaknem vége a szezonnak! Már a Csillagok háborúját nézzük foci helyett!
Miki, milyen tudósítást szeretnél? Nagyjából elintézhető azzal, hogy a Nyámnyilák súlyos vereséget (6-5, 6-2, 6-0 - majdnem egy teniszmeccs) szenvedtek. :))

Flas 2008.12.08. 17:27:53

nem erre gondoltam... hanem majd a bajnokságról

BEAC1898 · http://beac.blog.hu/ 2008.12.08. 18:17:16

Nov-dec hónap játékosa összevontan lesz, lévén még egy meccs van az idényből!

glovi 2008.12.09. 07:12:01

Csütörtök 18.00 EDZÉS!

glovi 2008.12.09. 10:09:56

FIGYELEM! SZOMBATON 11.00-KOR AZ ELSŐ CSAPAT JÁTSZIK BAJNOKIT A TESTVÉRISÉG PÁLYÁN! vASÁRNAP 11.00-KOR A TARTALÉK CSAPAT JÁTSZIK UGYANOTT! MINDENKINEK SZÓLJATOK, MINDENKI KERÜLJÖN ELŐ! KÖTELEZŐ LEJÁTSZANI! a CSÜTÖRTÖKI EDZÉSEN ÁTBESZÉLJÜK!

Katrus 2008.12.11. 19:05:57

Én még nyomi vagyok, lehet meccsre se tudok kimenni, de hajrá és üdv mindenkinek!
süti beállítások módosítása