Szombat hajnali 2:11-kor a következő e-mail futott be szerkesztőségünk postaládájába:

Szia Geri!
 
Hogy mire nem jó egy ellés?
Miután egy ismerős yorkshire terrier úgy döntött, hogy most éjjel szeretne szülni (e fajta sajnos nehezen kölykezik), s ezzel engem egy darabig ébrenlétre ítélt, el tudtam készülni a 3 meccset is magába foglaló dolgozatommal.
Mostanra aztán az állat megellette második kölykét is, így lefekszem, remélve, hogy reggelig már nem próbálkozik újabbal. Reggel aztán jöhet, akkor már az se baj, ha műteni kell!
 
üdv Peti
 
És íme:

Tudósítónk: Helmle Péter

Szeptember második hétvégéjén végre beindult a futballélet a Bogdánfy úton is. A kellemes őszi időben a BEAC-fanatikusok a szezon első kettős rangadójára látogathattak ki, s a kétszer kilencven perc letelte után valószínűleg felemás érzésekkel baktattak haza. Az egyetemi csapat mindkét gárdája megosztozott a pontokon soros ellenfelével, pedig a „kettő” imponáló első fordulós győzelme után favorit volt, míg a „nagyok” a Várhidi-éra első bajnoki győzelmére hajtottak.
 

BEAC II.- BMC Maccabi 1-1 (1-0)

Blasz III., 2. forduló

BEAC II: Lőrincz – Németh Á., Halpern, Fodor, Jónás – Svecz, Rumbold L., Gyurgyák, Vinczellér – Milkovits, Nagy G.

Cserék:
 Nagy D., Markovits, Bitai, Gál
Gól: Milkovits

Flaskay menedzser az egy héttel ezelőtti győztes csapaton több helyen is változtatni kényszerült, ám az első félidőben ez mit sem látszott  a „fakó” játékán. A védelem jól zárt, a hosszú sérülés után visszatérő Fodor rengeteg labdát szerzett, középen Rumbold L. és a sok-sok év után újra egyetemi mezt öltő Gyurgyák jól osztogatott, a csatárok pedig állandóan félelemben tartották a fura nevű ellenfél védőit. Röviden, a hazaiak fölényben futballoztak, a pálya valósággal felborult. Csak az utolsó passzokba, beadásokba csúszott hiba. Aztán a 35. perc tájékán az egyetemisták népszerű „Olló”-ja, vagyis Svecz immáron sokadszor nyargalt el a szélen, ám ezúttal a beadása is tanári volt: a középen kiválóan érkező Milkovits pedig – ahogy azt tanítják – a hosszúba bólintott (1-0). Ettől a pillanattól mindenki a gólcsap kinyílását várta, ami aztán sajnos nem következett be. Pedig az ellenfél mackószerű, hatalmas hasú kapusát lövésekkel is igazán próbára tehettük volna. A menedzser a szünetben további hajtást és jó játékot várt a fiúktól, ám váratlanul valami egész más következett. Mintha a Lágymányosi-híd felőli kapuban mágnes lenne, a játék a második félidőben is erre a térfélre korlátozódott – a csapatok szerepet cseréltek. Az addig hulla gyenge játékot nyújtó Maccabi benyomta az egyetemistákat, és egy éles beadás utáni fejessel kiegyenlítették az eredményt (1-1). Az egalizálás után a hazaiak szögletekkel, beadásokkal operáltak, cserékkel frissítettek, de az eredmény már nem változott. Az elmúlt vasárnapi játék után, amikor egy erősebb csapatot sikerült legyőzni magabiztosan, senki sem csodálhatta, hogy Flaskay menedzser elégedetlenül csóválta fejét a riporterek kérdései közben. „Jövő héten javítunk!” – zárta nyilatkozatát a népszerű Miki.

***

BEAC – Szabadkikötő 1-1 (1-1)

BLSZ I/B., 2009/2010, 4. forduló
2009. szeptember 12., szombat, 17:00
XI. ker., Bogdánfy u.

Tóth T.
Gloviczky, Helmle, Nizák, Koplányi
Katrus, Molnár, Újvári (Jakobszen), Tóth Gy. (Papp)
Rapcsák, Rumbold Á. (Balázs)


Az első csapat a hazai környezetben bajnoki mérkőzésen még újnak és meglehetősen szokatlannak számító kanári sárga mezben vonult ki melegíteni, ámbár a BEAC öregedő ikonjai még jól emlékezhetnek a kilencvenes évek mára eléggé retroízű, márványmintás sárga textilszörnyetegére. Várhidi kapitány az összeállításban a fiatalság és a rutin egészséges elegyét próbálta szintetizálni, így a Bogdánfy utcai szimpatizánsok kiváncsian várták a nyáron a juniorból felkerült Koplányi, Nizák és Rapcsák, valamint a „fakóból” előhúzott Újvári, illetve az új szerzemény Tóth Gyuri játékát. A kezdés után a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést, pontos passzokkal operáltak a vakáció alatt hihetetlenül feljavuló gyepszőnyegen. Aztán amikor kezdett kiegyenlítődni a játék, hirtelen a vezetést is megszerezték. Egy indítás a leshatáron találta a Kikötő centerét, sajnos a tíz éve kifogástalanul működő Helmle-Gloviczky vonal ezúttal nem találta az egyenest (pedig „blasz” berkekben a kiváló lesreállítási érzékük miatt csak vonalzónak nevezik a tandemet), a vendégcsatár pedig köszönte a lehetőséget, a tizenhatosig nyargalt, majd a bal sarokba helyezett. A vetődő Tóth T. már csak beljebb tudta segíteni „bőrt” (0-1). A hazaiak azonban nem törtek meg, és kisvártatva egyenlítettek. Molnár szöktette a meglóduló Katrust, aki szokásához híven begyújtotta a rakétákat, és a tizenhatoson belül az alapvonalig száguldott, majd okosan az ötösön tanyázó Rapcsákhoz továbbított, s a támadó higgadtan a kapu bal oldalába emelt (1-1). A félidő hátralevő részében a kapuk nem igazán forogtak veszélyben, bár a vendégek egy ízben egy gyorsan elvégzett szabadrúgásból letesztelték a hazai kapufa minőségét. Fordulás után úgy tűnt, a „blanconegrok” bedarálják fáradni látszó, védekezésre berendezkedő ellenfelüket, ám helyzetek kialakításáig – sajnos – nem sikerült eljutni. Jakobszen és Papp beállása hozott némi színt a játékba, előbbi első labdaérintése után (szöglet utáni fejes) csaknem gólt szerzett, de a vendégek portása védett. Pár perccel a vége előtt újra az „egyetemi Gravesen” veszélyeztetett: a „Lokomotív” által felpörgetett labdát sistergősen húzta kapura tizenhatról, ám a védőn megpattanó lövés végül centikkel elkerülte a ketrecet. A kapus csak imádkozott. Az utolsó másodpercben viszont az első gólt szerző kikötői támadó dönthette volna el a csatát, de szerencsére 13 méterről az égbe lőtt. Így voltaképpen igazságosnak mondható döntetlennel zárult az ütközet. Várhidi mester ugyan a fiataloktól több futást várt volna, ám a mentalitást, a hátrányból való újbóli felállást továbbra is dícsérte. Az első csapatban bemutatkozó Koplányi pedig kiválóan oldotta meg a rábízott feladatot.
   Volt okunk hát a bizakodásra - gondoltuk akkor...

***

BEAC – Testvériség 1-8 (0-2)

BLSZ I/B., 2009/2010, 2. forduló (elhalasztott mérkőzés)
2009. szeptember 16., szerda, 17:00
XV. ker., Bánkút u.

Tóth T. (Lőrincz)
Gloviczky, Helmle, Nizák, Ita
Éri (Jakobszen), Molnár, Újvári, Tóth Gy. (Szabó Z.)
Rapcsák, Rumbold Á. (Szabó L.)


Elátkozott hétközi meccsek, elátkozott Testvériség… pedig műfű nem is volt. Valahogy nem megy a Tesi ellen. Ráadásul kísért a múlt, tavaly se tudtuk hazai pályán lejátszani a hazai meccsünket, ki is kaptunk december elején a TF-pályán 3-2-re, ahogy a bajnokság utolsó összecsapásán is ugyanennyire a Bánkút utcában. Most az elhalasztott második fordulóbeli derbit kellett pályaválasztóként idegenbe vinnünk különböző problémák miatt. Hát, ebben aztán nem volt köszönet. Volt itt gól szabadrúgásból szinte az alapvonalról az ötödik percben, szögletből érintés nélkül, túl jóindulatú tizenegyesből, egy vagy kettő lesből, de ne is soroljuk tovább. Ezen a napon semmi sem sikerült, és minden atomjaira hullott. Pedig 3-1 után úgy húsz percig még a további szépítéshez is megvoltak a lehetőségek, aztán a negyedik kapott gól eldöntött mindent: az utolsó 15 percben ötször rezdült a hálónk.
   A tanulságok levonása után gyorsan felejtsük el ezt a meccset, ettől csak jobb lehet. Az egyetlen pozitívum, hogy Benji tartja az egy gólos meccsenkénti átlagát, ha így folytatja, lekörözheti a tavalyi gólzsákot, a sérüléséből épülgető Flaskayt.
   Annyit azért halkan megjegyeznék, hogy amikor hat vagy hét évvel ezelőtt a Probeko ellen szaladtunk bele egy 0-7-be az idénynyitón, úgy összekaptuk magunkat, hogy hétszer nyertünk zsinórban, és rögtön a második helyen találtuk magunkat.
   Legyen így most is...

A bejegyzés trackback címe:

https://beac.blog.hu/api/trackback/id/tr311392207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakó69 2009.09.19. 19:21:33

Petikém gratulálok!
A tolladdal megint 5*-re hoztad a meccset...( hála a kis dögnek is érte )
... jó volna most már labdával is !

Szabó László 2009.09.19. 20:17:17

Szerintem a Probeko meccs nem 0-7, hanem 1-7 volt...., a többi stimmel:-)

Flas 2009.09.19. 23:09:19

A teljesség kedvéért: Vinczellér a kipontozott helyre az összeállításban. Cserék Nagy, Markovits, Bitai, Gál vmit 3-5-2 játszik a BEAC II :D

BEAC1898 · http://beac.blog.hu/ 2009.09.22. 10:16:10

@Szabó László: Én 0-7-re emlékszem... semmi nem ment be, még az üres kapuba sem. Ja, és akkor, úgy emlékszem, másodikként fordultunk a tavaszra - akkor viszont 1 db meccset sikerült megnyernünk, és megint csak a tabella derekán végeztünk...

Zsemle4 2009.09.22. 14:34:21

Mikikém! Akkor szólj a srácoknak, hogy 3-5-2-ben mozogjanak!
süti beállítások módosítása