Blasz III., 5. forduló

 
BEAC II: Lőrincz - Koplányi, Németh Á., Papp (Kézér) - Svecz (Szczerbinski), Szabó Z., Somogyi (Magdics), Nizák, Vinczellér (Gál) - Bitai (Milkovits), Nagy

Gól: Nizák, Szabó Z.
Sárgalap: Papp

 
Tudósítónk-szakvezetőnk: Flaskay Miklós

A mérkőzés előtt az öltőzőben mindenkin látszott, hogy a mai nap csak a győzelem az elfogadható eredmény a XI. kerületi csapatnak. Ennek érdekében az egész héten gyakorolt szélső-középpályás elmozgások alkalmazására és az akciók pontos befejezésére hívta fel a figyelmet a szakvezetés. 

Az "egy" szombati mérkőzésén végig a pályán lévők közül háran, valamint a rutinos Szabó Z. is kifutott ezen a vasárnapi mérkőzésen a gyepre. A tabellán elfoglalt pozícióknak megfelelően a BEAC II kezdett veszélyesebben, és ennek, mint - egy kupameccs kivételével - mindig, a vezetés megszerzése lett az eredménye. A 11. percben Nizák a jobb összekötő helyéről lövésre szánta el magát és 27 méteres bombája védhetetlenül vágódott a kapu jobb oldalába (0-1). A találkozó ebben a mederben folyt tovább, a hazai csapat akciói rendre megakadtak, vagy pontatlanság, vagy remek szerelések miatt. Gólt ígérő helyzetei csak a sárgamezes vendégeknek voltak, de vagy a kapus, vagy az oldalháló lett a végállomás. Aztán a 38. percben az ellen jó pozícióból jutott szabadrúgáshoz, és sajnos ki is használta a kínálkozó lehetőséget: a labda Lőrincznek esélyt sem hagyva csavarodott a jobb felső sarokba (1-1). Ám az, hogy mégsem döntetlennel vonultak a csapatok az öltözőbe, egy jobb oldali vendég szabadrúgásnak, és az azt remekül végrehajtó Nizák-Szabó párosnak köszönhető. Az ifjú titán kiválóan csavart a hosszú kapufához, ahol a rutinos "Z" bólintott és ismét megszerezte a vezetést a BEAC II-nek! (1-2)

A szünetben arra hívta fel a mester csapata figyelmét, hogy a hátrányban lévő ellenfél kitámadó, lassú védői között minden bizonnyal lehetőség lesz kontrákból gólt, gólokat szerezni. A második játékrész ekképpen is alakult, az A.R.K. SE próbált támadni (kevés átütő erővel), míg a kontrázó Bogdánfy úti (habár hosszú és széles, de utca az! - A szerk.) gárda támadásai mind gólveszélyesek voltak. A találkozót többszörösen és végérvényesen is eldönthettte volna az egyetemi alakulat, de a kapu előtti szituációk végén rendre rossz megoldások születtek, így végül maradt a 2-1-es vendésiker.
 
Mindenképp dícséret illeti a csapatot a mérkőzésen nyújtott teljesítményért, begyűjtöttük a kötelező három pontot, habár kis hiányérztem van, mert lehetett volna ez egy fölényes győzelem is.

A bejegyzés trackback címe:

https://beac.blog.hu/api/trackback/id/tr771433514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magdics_Sanyi 2009.10.07. 17:43:09

Tényleg GRAT a csapatnak! Miki nem megyek a csütörtöki edzésre, mert ma is eléggé fáj a lábam ahová a rugást kaptam, és inkább pihentetem.

Flas 2009.10.15. 23:40:20

Gerikém!!!
BEAC Sporttelep 1117 Budapest, XI. kerület, Bogdánfy Ödön út 10.
süti beállítások módosítása