[jegyzőkönyv]
[képek]


Többszörös déjá vu-m van (nem nézek utána, lehet, hogy csak érzéki csalódás), amikor leírom, hogy nem kezdtünk rosszul, sőt, de aztán valahogy mégis szerencsétlen fordulatot vett a mérkőzés. Támadtunk, mentünk, hajtottuk az Építőket, mire a kormányfő nélkül felálló hazaiak első valamirevaló – habár kétségtelenül formás – akciójuk után szép fejessel szereztek vezetést (1-0). Középen talán Gloviczky aludt picit el, kisvártatva viszont a teljes vendég védelem, a megdermedt Kulcsárral együtt: néhány perccel az első hidegzuhany után jött a klasszikus, Kígyó térről elvégzett, érintés nélkül a hosszú felső sarokba pattanó szabadrúgás (2-0). A kétgólos hazai előny ellenére azonban nem kellett hasra esni az Építők játékától – Jakobszen viszont megtette, őrzője ugyanis a büntetőterületen belül buktatta: tizenegyes! A kapus jó irányba vetődött, dr. Helmle nem is nagyon rúgta sarokra, de lényeg, hogy bent volt végre egy BEAC-büntető! (2-1)

A szünetben Jakobszent Flaskay váltotta, és a blanconegrók lényegében három csatárral (Rapcsák, Flaskay, Molnár) kezdtek rohamozni, aminek meg is lett az eredménye. Először Rapcsák hozta okosan, talppal gólhelyzetbe Flaskayt, aki 336 nap után újra beköszönt (2-2), majd Reider ugratta ki szépen a tavalyi házi gólkirályt, aki a szélről finoman a középen érkező Molnár elé tálalt, Mettyú pedig a kapust elfektetve a gólvonalig gyalogolhatott. (2-3) Egy-egy hazai szabadrúgás (már amíg el nem végezték azokat) még borzolhatta a vendégszurkolók kedélyét, illetve egy alkalommal Kulcsár védjegyére, a lábbal történő ziccer-hárításra is szükség volt, mindezekkel együtt is, ezen a csípős reggelen a BEAC így végül egy szép és emlékezetes győzelmet aratott.

Reverse angle.

A bejegyzés trackback címe:

https://beac.blog.hu/api/trackback/id/tr661533243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

glovi 2009.11.18. 14:42:49

Hát, az első gól nem az enyém volt. Miután a jobb hátvéd posztján realizáltam, hogy nem ment senki azzal a játékossal a bal oldalon, elindultam, de már nem értem oda. A Jenő bevállalta.

Jakó69 2009.11.18. 21:14:53

Nem szorul a védelmemre, a védelmünk erőssége de nekem is úgy rémlik, hogy az első gólunknál az eladott labda miatti szituáció okozta a bajt. Tegyük hozzá azt is, hogy azért egy ilyen rutinos bástyákból álló erődítménynek, mint a mi védelmünk (Glovi, Zsemle, Ita) nem szabadna kapitulálnia egy zsenge ifjú apró hibája után !!!

BEAC1898 · http://beac.blog.hu/ 2009.11.18. 22:39:23

@glovi: @Jakó69: most már nekem is így rémlik, valóban, az első gólnál Nizák volt a főkolompos! - neki viszont meg névnapja van ma! :D

Flas 2009.11.18. 22:53:42

Benn figyel az első!!! :D:D:D

Nizák 2009.11.19. 13:43:53

Az elsőnél tényleg én adtam el!!Bocsi

Kapus Tomi 2009.11.19. 16:08:18

Szerintem én hibáztam!:D:D:D:D

Kapus Tomi 2009.11.19. 16:08:50

Boldog névnapot amúgy a Jencinek! :*

Nizák 2009.11.20. 17:36:33

Köszi szépen Tomasz!
süti beállítások módosítása