Az egy héttel ezelőtti sokkoló 0-3 emlékétől menekülve, a szép évzárás reményében gyüle-keztek a blanconegrók szombat délben a Lurdy-ház árnyékában. Várhidi mester nem számíthatott a még mindig sérült Szabó Zére, a beteg Szabó L.-re, az afrikai felfedezőtúrán bolyongó Katrusra, a múlt heti elhíresült affér miatt a szakosztályvezető által egy meccsre eltiltott Jakobszenre (Nizák megúszta felfüggesztettel), valamint a „robotoló” Fodorra. Így számos új arcot köszönthettünk az öltözőben, ahová Rapcsák az utolsó pillanatban esett be, de még így is befért a kezdőbe.

 

Gloviczky alkudozásainak köszönhetően a sok sárga labda helyett szerencsére mégis egy fehérre esett a választás, ám ez mintha az albérletben lévő hazaiaknak kedvezett volna eleinte. A lilamezesek irányították a játékot, de az egyetemisták kapuja egy percre sem forgott veszélyben. A BEAC 15-20 perc eltelte után ébredt, kezdeményezőbb lett, tetszetős támadásokat vezetett, de szabadrúgásoknál, mellé-, fölészálló lövéseknél nagyobb helyzetig nem jutottak. A viszonylag szépszámú nézősereg mégsem unatkozhatott, mert nagy iram, lüktető játék jellemezte az első félidőt.

 

A második meg még izgalmasabbra sikeredett. Fertályóra még ekkor is az első 45 perc forgatókönyve szerint zajlott (leszámítva azt a bombát, melyet Kulcsár szemmel tolt az oldalsó kapufára), ám eztán sajnos a kamaszarcú bíró avanzsált főszereplővé. Talán a különös fények tették (szürkülni kezdett, bekapcsolták a reflektorokat, de nyugatról még narancssárga foszlányok is beszűrődtek – jó húsz percig nagyon rosszul lehetett látni), nem tudom, mindenesetre a spori hihetetlenül elnézte a beforduló Flaskay buktatásáért járó büntetőt. A sípszót még a hazai bekkek is megadóan, lemondóan várták, egyikük ki is bikázta a labdát, ám a sípmester bedobást jelzett. Öt perccel később megint a zebrák kárára tévedett: a bal oldalon kilépő csatár beadását a középen egyedül érkező pestimrei játékos a kapu közepébe helyezte (1-0). Vérmesebb szemlélők rögtön két lest emlegettek egy akción belül, de mértékadó források is megegyeztek legalább egy offszájdban, melyet a sípmester elfelejtett befújni. Ezen már a hetek óta egykedvűen futballozó Papp is bepipult, és előbb egy sziklakemény belemenéssel jelentkezett, majd a félpályáról hat lilán fűzte át magát egészen gólhelyzetig, de a lövés előtt hátulról felöklelték. Tiszta tizenegyes! De nem a játékvezetőnél! Molnár pedig mehetett zuhanyozni, mert nem éppen szépirodalmi stílusban hozta a sípos tudomására véleményét. De a BEAC tíz emberrel sem adta fel! A felpaprikázódott hangulatban a létszám kisvártatva kiegyenlítődött, a vendégek mindent egy lapra feltéve nyomtak, a Pestimre meg nyugodtan kontrázgatott (egy ízben az egyedül meglépő csatár lábáról szedte le a labdát Kulcsár). De szerencsére túl nyugodtan, mert a több poszton frissítő vendégek a 91. percben, sokadik szabadrúgásuk és szögletük után végül begyötörték az egalizálást jelentő találatot: Benji a hosszúról fejelt vissza egy beívelést, a „Lokomotív” (ki más?) pedig ismét jókor érkezett, és a rövidbe bólintott (1-1).

 

Ezen az őszön igazán ismerős eredmény, az összességében ezúttal talán igazságos döntetlen született a mérkőzésen. Újra talpra álltunk hátrányból, de az egy pontokkal sajnos nem megyünk sokra. Tavasszal feltétlenül javítanunk kell, Várhidi mesternek pedig sok sikert Pécsett!