A múlt hét közepén többen is értetlenkedve néztünk egymásra, midőn Gyurgyák Jani jelezte, nem él a szerdai edzőmérkőzés lehetőségével, mert úgy érzi, egy ilyen derbi nem illik bele a második csapat eddig ragyogóan sikerült felkészülésébe. Na persze a csodálkozó szempárok tulajdonosai akkor még nem is sejthették azt, amit egy, az edzőlegendák – úgymint Sebes Gusztáv, Baróti Lajos, Helenio Herrera, Cesar Luis Menotti vagy éppen Sir Alex – közé igyekvő tréner már akkor zsigerből érzett: a BEAC II. első tavaszi meccse végül nem szombaton, hanem csütörtökön este kerül megrendezésre.

Az átmeneti otthonul szolgáló Siketek pályán az esti sötétségben, és a végre kellemes tavaszi nap után alattomosan visszatérő didergős időben egy kissé talán meglepő kezdő 11 futott ki a műgyepre. Mindenesetre a sárga rövidujjú mezben feszítő hazai alakulat már csak az erőviszonyoknak megfelelően is magához ragadta a kezdeményezést, és bár a pálya fel nem borult, a BEAC támadásai sokkal inkább magukban hordozták a veszélyt, mint a Híd-Unió próbálkozásai. Ezt persze a vidékről felszáguldó tudósító még nem láthatta, mivel csak az első félidő 40. percében esett be, de ez az utolsó 5 perc teljesen meggyőzte arról, hogy az eddigi negyvenet elmesélő Reider kolléga nem lódított szignifikánsan. Ja, és persze a gól: „Te, Petikém, az történt, hogy egy lövés után mindenki azt hitte, hogy a spori (aki egyébként tutira fel volt mentve tornából) lefújja az orbitális lest, így mindenki megállt, Somogyi Miki meg bepasszolta a labdát az üres lapuba. Vicces volt.” A gólszerző jól tette, hogy élt a lehetőséggel, hiszen bíró ritkán ad ajándékot a BEAC-nak, szóval az ilyen pillanatokat ki kell használni.

A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt (a szépszámú  nézősereg a szünetben a büfébe menekült a hideg elől), a BEAC támadgatott, de az ígéretes helyzeteket sajnos mindig megakadályozta egy bosszantó rossz passz vagy pontatlan labdaátvétel. Közben szerencsére Tóth Tomi egy támadáson belül két bravúrt is bemutatott (a régen látott, de végre előbújó Ervin meg is jegyezte: „Tomit még nem láttam ilyen jól védeni!”), így aztán a futball örök törvénye ismét bebizonyosodhatott: a tizenhatoson egyedül maradó Flaskay végre szépen vette át a labdát, majd a kedden gyakoroltaknak megfelelően csodás ívben helyezte jobb belsővel a kint álló, inkább szumósra emlékeztető testalkatú hálóőr mellett-felett a kapu bal oldalába a Jabulani-replikát (2-0). A már szünetben is cserékkel frissítő Gyurgyák-alakulat az utolsó perceket is megnyomta, és egy jóütemű beindulás után Molnár ugyan mintha kicsit hamar centerezett volna, de a középen érkező Mr. Gól, vagyis Milkovits így is annyira megrettentette a Híd-Unió hátsó alakzatát, hogy a kimozduló kapus lábai között a Milkót őrző védő saját kapujába pöccintett (3-0). Talán úgy volt vele, inkább önmaga, mint az ellen (ezzel talán el is dőlt a BEAC-fanatikusokat az elmúlt héten leginkább lázban tartó kérdés). Persze ne vegyük el legendánk érdemeit, hiszen ha nem közelít keselyűként, bizonyára hamvaiban hal el a beadás. Az utolsó pillanatokban sikerrel debütáló edzőnk is pályára lépett, hogy néhány jó ütemű átadással vétesse magát észre.

Közönségszórakoztató  mérkőzésen magabiztos siker született hazai részről, ami kellő  önbizalmat adhat a folytatásra, persze nem szabad megfeledkezni az olykor bántóan rossz passzokról, az akadozó játékról sem.

Ezen azonban lehet javítani, a legfontosabb most a jó kezdés volt. Szép volt srácok, szép volt Jani, csak így tovább!