[jegyzőkönyv]
 

Tudósítónk: Szabó László

dr. Kulcsár 7 – Gloviczky 7, dr. Helmle 7, dr. Ita 8, Rumbold Á. 7 – Hörcsöki 7 (Kartalik 0), Jakobszen 8, Papp 7, Szabó L. 7 (Magdics 0) – Éri 8 (Koplányi 0), Szabó A. 9 (Tóth Gy. 0)
 
Biztosan szubjektív és elfogult, de megérdemelten magas osztályzatokkal értékelte a Sports Illustrated ezen a hétvégén a BEAC csapatának játékosait. Régóta közismert a nemzetközi futballsajtó BEAC iránti elfogultsága, melyet 1972-ben Cesar Luis Menotti, 1986-ban Franz Beckenbauer és 2009-ben Pep Guardiola is szóvá tett egy-egy, a fekete-fehérek elleni, elvesztett mérkőzésük után. Az Újbuda FC elleni mérkőzés után viszont nem érheti szó a ház elejét, hiszen nagyszerű játékkal rukkolt elő a hazai gárda, talán azt is lehet mondani, évek óta az egyik legösszeszedettebb, legtudatosabb játékát nyújtotta.

Pedig az előjelek baljósabbak voltak, mint Darth Vader gondolatai, miközben szabadidejében a fényszablyáját bütykölgeti…. Molnár sérülés, Rapcsák és Flaskay eltiltás, Katrus munkahelyi elfoglaltság, Reider és Balázs családi utazás miatt maradt ki a keretből, melybe Magdics Sanyi már a csütörtöki edzésen bejátszotta magát, Kartalik Balát pedig a BEAC II. meccse után (innen is gratulálunk a kiküzdött döntetlenért!) villámmal vezényeltük át. És akkor arról már ne is beszéljünk, hogy Koplányi Mormotát akkor ébresztettük telefonon, amikor már javában a kivonuláshoz öltöztünk át…
De a futball egyik örök igazsága ismét utat tört magának: mindig az a csapat a legerősebb, amelyik éppen a pályára lép!

A mérkőzés elejétől magához ragadta a kezdeményezést a BEAC, nem engedte kibontakozni ellenfelét, sőt agresszív letámadással sok labdát is szerzett az ellenféltől. Egy ilyen labdaszerzés után Szabó Arnold lépett ki a balösszekötő helyén és a kilépő kapus mellett magabiztosan helyezett a bal alsó sarokba (1-0). Úgy tűnt, hogy már ettől megroggyant az ellenfél, hát még amikor Papp nagyszerű bal oldali szabadrúgás-beadását Arnold erőteljes mozdulattal a felső lécre bólintotta, ahonnan a pettyes a gólvonal mögé pattant. Nem volt vita, az előző héten kárunkra nagyot tévedő partjelző hölgy ezúttal combhoz szorított zászlóval sprintelt a középvonal felé, egyértelműen jelezve: gól volt (2-0). Szerencsénkre és dicséretünkre legyen mondva, az Újbuda innentől kezdve csak saját magával foglalkozott, szidták,szapulták egymást, tipikus „bunkófocista” kapusukkal – aki egy alkalommal, elégedetlenkedve a labdával („A labda!, mintha azon bármi is múlna, Te….”: mondta 9-es számú játékostársa mellettem), erőből a Tüskecsarnok tetejére akarta kirúgni azt, miközben inkább játékba kellett volna hoznia, de a játékszer a 75 éves akácfáról szinte a pályára pattant vissza („ennyi eszed van, Te ökör”: érkezett azonnal a reakció az általam őrzött játékostársától) – az élen.

Kinyílt a gólzsák: Éri lépett ki két védő között, fejjel maga elé tette a labdát, majd a kapu jobb oldalába pattintotta azt (3-0). És bár szinte azonnal szépített a vendégcsapat – egy szögletnél nem figyeltünk, a fejest még kitolta Gabi, de éppen egy vendégközéppályás elé, aki a léc alá lőtt (3-1) -, érződött, hogy ma nincs esélyük. A szünet jó hangulatban, de harcos kedvben és magabiztos szavak elhangzásával telt el.

A második játékrészben a taktikus BEAC játszott a pályán. Nem rohantunk, nem kapkodtunk, kedvesen és ráérősen romboltuk a szünetben négy játékosát lecserélő ellenfél játékát – akik egyébként jobb teljesítményt nyújtottak ebben a félidőben. És amikor lehetőség volt rá, kontráztunk is, nem egy gólhelyzetet kialakítva. Kitűnően küzdött ékpárunk, nemcsak a támadásoknál, hanem védekezésben besegítve is nagyot alkottak! Éri alaposan el is fáradt, egy görcs után Koplányi váltotta. Hörcsöki lépett feljebb, de játékunk védekezőbbé vált, nyomott az Újbuda. Szabó L.-t Magdics váltotta, aki - dicséretére legyen mondva - még gólhelyzetbe is cselezte egy alkalommal magát. És amikor úgy tűnt, akár talán szépíthet is a vendégcsapat, jött a kegyelemdöfés: Arnold egy indítást egy pattanás után, 14-ről, elemi erővel lőtt a bal felsőbe (4-1). Gratulálunk Arninak, nagyszerű játékot nyújtott! A végére pályára lépett Kartalik és Tóth Gyuri is.

Elismerés illeti az egész csapatot, az egész keretet és edzőnket is! A tavaszi idényben 3-3-1 a mérlegünk, rúgtunk 19 gólt, ez eddig jól néz ki. Most az a feladat, hogy ilyen jól kinéző maradjon is; az az érzésem, ez lesz a nehezebb!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://beac.blog.hu/api/trackback/id/tr561975800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagy gabor [10] 2010.05.05. 16:33:44

Sziasztok!

Gratulálok a győzelemhez.

Egy kis apróság, hülyén veszi ki magát, de itt a blogon Beni 9 gólos, a blsz szerint pedig "csak" 8.

adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jatekosgol_nez.asp?p_verseny_id=6901&p_jatekoskod=247555

Hétvégén újra 6 pontos BEAC hétvégét!

Zsemle4 2010.05.05. 18:44:53

@.N.A.G.Y. .G.Á.B.O.R. [10]: Benji 9 gólos, csak a rossz emlékű Tesi ellen a jegyzőkönyv szerint nem volt góllövőnk, csak 1 lőtt gólunk. A találatot pedig Benji szerezte.

Amúgy ma hívtak a France Football-tól, hogy ki ez a srác, aki hármat vágott a jó erőkből álló Újbudának, mert néhány csapat már érdeklődik is. :)

nagy gabor [10] 2010.05.05. 19:31:19

Egyébiránt aki nem olvasta volna az interjút velem, egy kis reklám:

krisztyn.blog.hu/2010/04/28/interju_nagy_gaborral_a_profival_2_resz

:)

Bak16 2010.05.06. 00:26:00

Megnézném az Arni mezszámát!Csak nem 16-os???
Gyerekek,császárok voltatok hétvégén ugyanez kell mert az ellenfél kapusa egy nagypofájú köcsög gyerek!!!
Arnikám!A 16-ost kérem vissza...hétvégén leszek!

Arnold16 2010.05.06. 15:56:28

Megtisztelo volt benne jatszani kedves Baki:)
termeszetesen az idosebb eszik tobb falatot!:)

Bak16 2010.05.06. 16:07:10

Arni!Nekem volt megtisztelő hogy hintettél egy hármast benne.Remélem nem vetted komolyan,csak vicc volt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Bak16 2010.05.06. 16:08:22

Arni!Nekem volt megtisztelő hogy hintettél egy hármast!

Giorgo 2010.05.07. 16:32:19

SRÁCOK!!!
Ha valaki felírná hogy hova kell menni vasárnap azt megköszönném!
Hali

Zsemle4 2010.05.07. 18:09:55

XVI. Pirosrózsa u.
14.30 a találkozó, vasárnap!

Giorgo 2010.05.07. 20:57:53

Peti, köszönöm szépen!

Giorgo 2010.05.08. 11:42:06

@Bak16:
Ha én is felveszem a 16-os mezt akkor én is hintek min. kettőt?
Mer akkor ide vele:):):)

BEAC1898 · http://beac.blog.hu/ 2010.05.08. 11:46:18

@Giorgo:
Nem a mez teszi a focistát! (Valamint: nem a mezt eszi a focista!)

Arnold16 2010.05.08. 11:48:48

nem tudom meg pontosan mert most megyek csak haza Szolnokra de lehet h kesni fogko mert a vonatom akkorra er be mint a talalkozo van.
nem biztos h el tudok jonni a korabbival.

Giorgo 2010.05.08. 12:33:44

@BEAC1898:
Hát jó jó tudom csak gondoltam hátha:):)

Giorgo 2010.05.13. 15:41:29

Sziasztok !
Ma sem tudok menni edzésre de a meccsre megyek!
Ha szólnátok megköszönném:)

Giorgo 2010.05.13. 15:42:15

Sziasztok!
Ma sem tudok menni edzésre de a meccsre megyek hétvégén!
Ha szólnátok megköszönném!
Gyuri

Giorgo 2010.05.13. 15:42:44

UUpppsszzzz kétszer küldtem el....bocsi
süti beállítások módosítása