[jegyzőkönyv]


Tudósítónk: Magdics Sándor

BEAC II utolsó őszi meccsének, Gyurgyák mester utolsó vezetőedzői mérkőzésének a könyörtelen időjárási viszonyok se tudtak keresztbetenni. Vasárnap a BEAC I kénytelen volt pihenni a zord idő miatt, míg a II mindenképpen le akarta játszani a mérkőzését. Szerencsére az összes résztvevő így gondolkodott, és a mérkőzés kis csúszás után, másfél óra hóesést követően, -4 fokban, végül el is kezdődött.

 


A csapatban két változás is történt az előző fordulóhoz képest, a hiányzó Nagy Dani helyett Bányai Milán kezdett, Somogyi az ék pozíciójába került, Nagy Gábor pedig visszakerült jobbszélsőbe.

A mérkőzés nagyon jól kezdődött a csapat számára, Magdics passzából Bitai Zoli 25 méteres bombája a felsőlécről pattant be a hálóba. Zoli élete gólját lőtte. A félidő első felét a BEAC irányította, innentől viszont magára talált a bajnokság 3. helyezettje, és sorra alakította ki pontrúgásait a támadó harmadban, ezeknél azonban szerencsére csak néha kellett Kulcsár doktornak közbeavatkoznia. A második félidő úgy kezdődött, mint az első: egy BEAC góllal. Szép jobb oldali akció után a középre lőtt labdára Mészáros érkezett magányosan, és a kapust megelőzve, becsúszva szerzett gólt. Két gólos hátrányban a vendégcsapat mindent egy lapra tett fel, és az 51. percben meg is szerezte a szépítő gólt; elmondások szerint az ellenfél támadója ollózva juttatta a labdát Kulcsár ketrecébe. A BEAC mindvégig fegyelmezetten védekezett, olykor még kontrákra is futotta az erejéből, de végül sajnos nem sikerült kivédekezni a hosszabbítást. A sokadik csepeli szögletből megszületett az egyenlítő gól.

Sajnos ezen a fagyos, hajtós és örökké emlékezetes meccsen elvesztettünk 2 pontot, ami reményeink szerint nem fog hiányozni a végelszámolásnál. A BEAC II az őszi idényt a 10. helyen fejezte be 15 ponttal, mínusz 5-ös gólkülönbséggel, ami nem rossz egy újonc csapattól.

Végezetül emlékezzünk meg Gyurgyák mester eredményeiről! 2010 februárjában vette át a csapatot és a BLSZ 3-ból a BLSZ 2-be jutatta fel. Tavasszal parádés mutatókat produkálva, 13 meccsen 9 győzelemmel, 3 döntetlennel és 1 vereséggel (azaz 30 ponttal), plusz 13-as gólkülönbséggel, tavaszi elsőként, két helyet előrelépve a tabellán végül egy osztállyal feljebb kezdhettünk az ősszel. Ahol is 4 győzelem mellett 3-szor játszottunk döntetlent, 6 alkalommal pedig fölénk nőtt az éppen aktuális ellenfél. Összesen 13 győzelem, 6 döntetlen, 7 vereség (45 pont), plusz 8-as gólkülönbség áll tehát Jani neve mellett, ami, ha a győzelmeket nézzük: éppen 50%-os, ha a pontokat: 57,7%-os teljesítményt jelent. És akkor még nem esett szó arról a munkáról, amit mesterünk a mezőnyben végzett!...

Köszönjük!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://beac.blog.hu/api/trackback/id/tr442483539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

B.Zoli [9] 2010.12.02. 14:32:42

Minden köszönet megilleti Janit!

dani. 2010.12.02. 14:47:03

Mindent köszönünk Jani!
Várom a meccsnézést és a jégkorongot!

kopiöngól 2010.12.02. 16:17:05

Köszönjük, Jani! :)

Valamint ma megszerzem Jenőtől az igazolásokat (de az enyémet biztosan), továbbá Sziráé is nálam van, s viszem őket a holnapi meccsre.

nagy gabor [10] 2010.12.02. 21:48:31

Köszönjük Jani az 1éves munkát.
Sanyi már leírta az elképesztő statisztikákat, de nekem más gondolataim is vannak.

Adtál lehetőséget a "második/kettő/tartalék" csapatnak. Csapatot építettél, és tartást adtál a csapatnak. Tavaly ősszel sajnos szét lett szedve a "kettő" és rendesen csak tartalék pozícióba lett állítva. Néha jó ha megvoltunk 11-en. Az igazság az, hogy lett megbecsülése a kettőnek úgy érzem.

Köszönjük szépen, és reméljük hogy köztünk maradsz!

Reméljük a legjobbakat a jövőt illetően.

HAJRÁ BEAC!

Gál 2010.12.02. 23:44:05

Csatlakozom az előttem szólókhoz.Köszönjük!
Én főleg a tavaszi idényt.Soha nem éreztem magam olyan jól a pályán mint abban a félévben.
Csak a BEAC!:D
süti beállítások módosítása