Tudósítónk - Összegzőnk: Helmle Péter

Mielőtt a szokásos szezonvégi összegzésbe kezdenénk, muszáj visszatekinteni az utolsó két forduló eseményeire, meccseire, mert akár az én szemszögemből közelítünk, akár objektív mércét állítunk fel, ugyanoda jutunk: ez a három meccs (nem hülyültem meg, a „kettő” utolsó és az „egy” két utolsó derbije kerül fókuszba), amiről szó lesz, hű tükre a BEAC egész éves teljesítményének.

És az én tavaszomnak is. Előbb, félig sántán a „kettőbe” is alig fértem, utóbb, a záró fordulóban mégis az „egyben” lettem kezdő.  S mivel jelen esetben most én írom a záró sorokat, az én szemüvegemen keresztül, vagyis kissé szubjektíven közelíthetünk a történésekhez.

Ez a hétvége is úgy indult, mint tavasszal csaknem az összes. Fogalmam se volt róla, hogy alkalmas vagyok-e a játékra, hisz makacs Achilles-problémám mellé legutóbb egy combhajlító-húzódás is társult, és a kihagyott hétvége után egy 15 perces kocogáson túl semmit sem mozogtam. Geri előbb jelölt a keretbe, majd szombat délelőtt kisakkoztuk, hogy többen vagyunk az „egy” keretéből a megengedett háromnál, így inkább a sérültet hagyná ki, ha nincs sértődés. Miért is lenne? A szüleimtől lesétáltam a MOM-ba, még mindig zselés sarokemelőt kerestem (Achillesre jó!), s miközben a Sport cikkét olvasgattam felületesen (hogyan győztük le Luxemburgot), azon gondolkodtam, most akkor lovazni menjek, vagy megnézni az idei utolsó kettős rangadót. Egyszercsak meghallottam a telefont, Geri hívott harmadjára: „Peti, merre vagy? Elfelejtettem, hogy Baki mégsem jön, meg közben még lemondták páran, így már alig vagyunk meg. Ideérsz?” Még 29 perc volt kezdésig, közel voltam, épp indultam, gyorsan öltöztem, a rövidebb úton mentem ki a pályára, így a Vizafogó elleni kezdősípszót már a gyepen hallgattam. A vége ugyanennyi, vagyis 0-0 lett, s legyen elég annyi, hogy a hihetetlen, elhibázhatatlan helyzetek sokasága után (ötre bizton emlékszem) a végén még örülni kellett a döntetlennek, szerencsére az utolsó percekben a vendégjátékos is elképesztő megoldást választott. Ha rövid akarok lenni (szerkesztői utasítás), a gyenge helyzetkihasználás volt az általam látott tavaszi BEAC II. legnagyobb problémája. Az első meccsek tanácstalan játéka után a csapat magára talált, de rengeteg pont, győzelem úszott el a kapu előtti tanácstalanságok miatt.

A hirtelen beugrásnak köszönhettem viszont az újbóli találkozást első edzőmmel, aki 1980-tól oktatott Jakót és engem a foci szeretetére. Fia most a Vizafogó kapuját védte, sajnos sikerrel. Mire a zuhanyozás után visszatértünk a pályára, épp tőle tudtam meg, hogy az „egy” 1-0-ra vezet az Újbuda ellen Flaskay Miki mutatós droplövésével, mely a kapufáról vágódott a hálóba. A vendégek a feljutást érő második helyért, mi viszont a biztos bentmaradásért hajtottunk, s ez, akárcsak tavaly, idén is jó meccset eredményezett. Az egyenlítésért nagy erőket mozgósító Újbuda büntetőhöz jutott, ám az értékesítés elmaradt: Szira már megint jó irányba vetődött („Láttam a szemén, merre rúgja!”), csak sajnos egy kapu előtti „betontaréjra” esett, így hosszasan ápolni kellett. A fiatalok a kihagyott tizenegyes után hitehagyottá váltak, és a második félidei szép kapufájukon kívül már nem sokat veszélyeztettek. Ellenben mi! Volt még két gól (Miki másodszor Ricsi kilépése után estében csengetett, Erdei, a cserekirály újból, ezúttal bőrben volt eredményes), meg örömjáték, Kopi ollózva lőtt mellé, Jakó ballal, kapásból az év gólját lőhette volna, ha nem téved öt centit, Glovi megint eljátszotta a nagyhalált, de bemutatta az „albérletit” is a saját tizenhatoson belül (régen az ellenénél tette ugyanezt). A tavalyi 4-1 után (ki ne emlékezne Arnold mesterhármasára?) ismét három góllal vertük az Újbudát, és ismét ellenük mutattuk be talán az év legjobb, legösszeszedettebb játékát, s egyszersmind biztosítottuk helyünket végleg az osztályban.

Mint később kiderült, Glovi ezúttal mégsem színészkedett, mert Tarzan-üvöltésével egyidejűleg tényleg beljebb csúszott a hüvelykujja egy centit, így nem vállalhatta a játékot a Szent Pál ellen. Így kerültem képbe, viszonylag (csodák csodájára) egészségesen. De Glovin kívül nem volt ott Budafokon Papp Gabi, Tóth Gyuri, Robi, a régóta sérült Ákos, és a két Miki sem. A meccs tipikus egygólos összecsapás volt, az elején két Szent Pál helyzettel eszméltünk, majd sorrendben Mészáros Ábel, Szabó Laci és Ricsi kétszer is mattolhatott volna (pontosabban Laci meg is tette, de az asszisztens lest látott), de vagy a portás védett, vagy rossz megoldást választottunk. Különösen Ricsi luftos-leülős kombója volt fájó és ordító. Így bár a hazaiak támadtak többet, szünetben inkább nálunk lehetett volna az előny. A második játékrészt ismét álmosan kezdtük, Szirának kétszer is nagyot kellett védenie, de aztán előbb Fodor Csabi, majd Jakó fejelhetett volna gólt nagy helyzetből, végül Ábel durrantott mellé-fölé. Azt az egyet, ami három pontot ért, sajnos a Szent Pál szerezte meg végül egy lepattanó-kipattanóból, szerencsésen. Így egy 0-1-es vereséggel zártuk az évet.
 

***

Az első csapat

S valóban hű tükör volt ez a két mérkőzés: egész évben sokszor követték egymást megmagyarázhatatlan sikerek és vereségek, jó teljesítmények és szárnyaszegett produkciók. A felemás-gyengécske őszt (17 pont) felemás, mégis előremutató tavasz (19 pont) követte. A tavaszt a sok sérülésem miatt félig-meddig külső szemlélőként is követhettem végig, s így olykor talán többet és másként láthattam, mint belülről. Az első három mérkőzésen mutatott kilátástalan és eredménytelen játék miatt őszintén megmondom, kiesést vizionáltam, nem sokat tettem volna a feltámadásra. De aztán András megtalálta a helyes felállást, a megfelelő embereket a megfelelő helyekre, s a csapat elkezdett magára találni, stabillá válni – és nyerni. Szira végig kimagasló volt a kapuban, Glovi magabiztos teljesítményt nyújtott, a Fodor Csabi – Kopi – Jenő háromszög rengeteget szerelt, sok labdát szerzett, Jenő jól is tartotta meg a játékszert. Jakó labdáinak szeme volt, és fontos gólokat lőtt, Flaskay Miklós (jobbra) a végére újra elkapta a fonalat, és amikor nagyon fontos volt, kétszer is duplázott, s végül 11 találattal gólkirályi címet szerzett. Erdei csereként hét (!) gólt termelt, nemegszer meccseket döntött el, de Ábel és Somogyi Miki is sokat tett hozzá a csapat játékához. A csapattársak szavazatai alapján a szezon legjobbja - a második Koplányi Gábort és a harmadik Jakobszen Tamás - Nizák Jenő tandemet megelőzve Sziráki András (balra) lett.

Ami érdekesség, és az idei mezőny kiegyensúlyozottságát mutatja, a tavaly megszerzett 35 ponttal a 9. helyre értünk, míg idén 36 egységgel is csak a 13. hely sikeredett. A győzelem, döntetlen, vereség mutató is kísérteties hasonlóságot mutat (2010: 8, 11, 11; 2011: 8, 12, 10), jövőre immár szakíthatnánk az extrém mennyiségű döntetlennel, persze csak a győzelmek irányába. Idén tehát a meccsek kétharmadán nem találtunk legyőzőre, de a nyolc győzelem picit kevés. Arra viszont nem emlékszem (és így most kockára teszem a „Helmle mindenre emlékszik” imázst), hogy mikor volt utoljára pozitív a gólkülönbségünk, ami nagy előrelépés, köszönhetően a 64-ből 43-ra faragott kapott „dugóknak”. Ezzel egyébként az ötödik legkevesebb gólt szedtük be a mezőnyben. A lőtt gólok sajnos csökkentek (50-ről 44-re), 44 találattal a bronzérmet csíptük meg hátulról. Volt idő, amikor magasan vezettük a legkevesebb góllal szerzett legtöbb pontot listát (Szirával találtuk ki), de végül a MAFC beelőzött, mert érdekes módon, amikor elkezdtünk termelni, kicsit kevesebb pont jött össze.

A nyári szünetre, a pihenésre a szép momentumokat őrizzük meg, a rosszakat próbáljuk kijavítani augusztustól, s így talán a következő szezonban sikerülhet végre odaérni a középmezőny elejére. Amire a csapat képes is.
 

A második csapat

Tavalyi följutásunkat követően idén a BLSZ II. második csoportjának 11. helyén végeztünk. Meccseink kicsit több mint negyedét hoztuk, 7-et nyertünk meg, valamint 5 döntetlent értünk el; 14 meccsen pedig fölénk nőtt az éppen aktuális ellenfelünk. Így összesen 26 pontot szereztünk, ami a megnyerhető pontok épp harmadát tette ki. Ősszel – Gyurgyák János vezetésével – 15, tavasszal – több játékos az első csapatba történő átirányításával, Kovács Gergely keze alatt – 11 pontig jutottunk. Gólkülönbségünk 44-57 (-13) lett. A tavalyi kiegyensúlyozott szezon és a kiváltképp ragyogó tavasz után fiatal csapatunk teljesítményén bizony meglátszott, hogy ez egy erősebb osztály. A bentmaradás önmagáért beszélő sikere mellett így leginkább néhány bravúros győzelemnek (pl. a Vizafogó ellen ősszel vagy a Budakeszi Labdarúgó Akadémia ellen tavasszal) örülhettünk igazán. Gólkirályunk a hétgólos Bitai Zoltán (jobbra); legjobb játékosunk – a csapattársak szavazatai alapján – (Gál Pétert és Bitai Zoltánt megelőzve) védőnk, Németh Ábel (balra) lett.
 

Edzői értékelés (Kovács Gergely): Elsődleges célunkat – ami egy feljutó csapatnál egyértelmű: a bentmaradás – elértük. Ezért mindenkit, aki akár csak egy percet is játszott idén a második csapatban, dicséret illet és gratuláció. Minden más, a jövőre nézve fontosat ezen a tényen túl lehet (és kell) értékelni. Ősszel is nagyon felemás teljesítményt nyújtottunk, a tavaszi tizenegy ponthoz kapcsolódó teljesítmény pedig – még úgy is, hogy volt néhány jó meccsünk, még azok között is, amelyeket elvesztettünk – jövőre könnyen kevésnek bizonyulhat ehhez az osztályhoz. Ezért az egyre jobban összeszokó védelemben tovább kell csökkenteni a hibák számát, a középpályán agresszívebbnek kell lennünk, több labdát kell szereznünk és pontosabbnak kell lennünk. És ami a legfontosabb: elöl be kell lőni a helyzeteinket – sokkal, de sokkal jobb arányban, mint tettük ezt a tavasz jó néhány meccsén. Jobban ki kell tudnunk használni a csapat fiatalságából adódó gyorsaságot és lendületet, egyszersmind – ami idővel persze automatikus lesz – rutinosabbá és kiegyensúlyozottabbá kell válnunk a játékban. Jövőre a cél a középmezőny! Hajrá, BEAC (II)!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.