Grund 1986 FC – BEAC
1-3 (1-0)


BLSZ I/B., 2007/2008, 30. forduló
2008. június 21. szombat, 10 óra
XVII. ker., Táncsics u.


Tóth T.
Szabó Z., Helmle, Rumbold. Á.
Ita (Németh)
Katrus, Reider (Jónás), Hőrich, Fábián (Molnár)
Jakobszen (Balázs), Flaskay (Milkovits)


Jó formában zárta az amúgy összességében közepesre és az utóbbi évek idényei alapján szokásosnak mondhatóra sikerült szezont a csapat. Kilenc pont, tíz rúgott és két kapott gól az utolsó három meccsen! (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy hátulról a harmadik meccs 3-0-ját szabadnapért kaptuk.)

Az első félidőben kiegyenlített küzdelem folyt a fiatal Grund salakos pályáján.  A házigazdák egy eladott labdából indult ellentámadás végén vezetést szereztek (1-0), míg a másik oldalon elsősorban Hőrich helyzetét emelhetjük ki: csatárunk az üresen tátongó kapuval szemben mintegy két méterről lőtt az égbe (ld. galéria!). Azonban a meccsben mintha valahogy már ekkor is benne rejlett volna az elkerülhetetlen fordulat…

A szünetben a szakvezetéssel ideiglenesen megbízott (mostanra talán felépült) Aubel kissé megkeverte a kártyákat – ráadásul milyen jól! Németh és Molnár beállásával (Hőrich kiment a szélre, míg Szabó Z. előrébb, Katrus hátrébb lépett) agilisabb lett a támadójáték, ami hamar meg is hozta az eredményt. Hőrich szögletét Németh pörgette a kapuba (1-1), kisvártatva pedig, Molnár egyéni akciója után Flaskay tartotta meg ügyesen a labdát az ötösnél, majd háttal, talppal a menetrendszerűen érkező Szabó Z. elé görgetett, utóbbi pedig nem hibázott (1-2). Az i-re a pontot Flaskay saját maga tette fel: ziccerben higgadtan gurított a kapuba (3-1). A hazai csapatnak innen pedig már nem volt visszaút.

Nekünk sem volt egyből: a három ponttal a zsákban ugyanis a Széchenyi Fürdőbe (és Kertbe), a hagyományos idényzáró bankett idei helyszínére buszoztunk (!). 

(Másnap, vasárnap a BEAC tartalékcsapata is letudta a 2007/2008-as szezon utolsó mérkőzését. Álljon itt annyi, hogy küzdelmes meccsen az ellenfél - a TF - örülhetett.)

*

Galéria: (A képek Halpern Bálint szemét és optikáját dicsérik.)

 A "hosszú" kispad.

  Papíron is győzelem.

  Versenyfutás a középpályán.

  Kimaradt. 

 Reider "tánca".  

 "Ekkora gól volt!"

 Flaskay összpontosítása gólt ért.  

Baki szendvicsben.

 "Arra tessék!"

 Molnárt és a BEAC-ot a második félidőben sehogy sem lehetett feltartóztatni.

Milkó...

...és Baki is küzdött egy jót.

A bejegyzés trackback címe:

https://beac.blog.hu/api/trackback/id/tr81551645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kapus Tomi 2009.08.11. 15:22:07

Milyen boldog voltam még ekkor...:(
süti beállítások módosítása