BLSZ I/B., 2008/2009, 8. forduló

2008. október 11., szombat, 19 óra
Budafok, Promontor u.

Tóth 7
Gloviczky
5 (Erdei 0), Jakobszen 7, Jónás 6, Hörcsöki 5
Hőrich
4 (Molnár 4), Reider 0 (Éri 6) Szabó L. 6, Katrus 6, Rumbold 6
Flaskay
7


Edzői értékelés:
"Az első félidőben több helyzetet is kialakítottunk, de sajnos nem tudtunk betalálni. A második félidő elején még az öltözőben voltunk, amikor gólt kaptunk, és innentől már csak az eredmény után futottunk. A csapat tartását mutatja, hogy 0-2-nél és 1-3-nál sem zuhant össze és bár az egy pontra rászolgáltunk volna, ezúttal nem volt szerencsénk sem. Az újabb meg nem adott tizenegyesünkről már nem is beszélek."

Update: A lassan sport-kategóriában pulitzer-díjat kiérdemlő védőnk így látta csapatunk zsinórban második – az elbeszélések alapján mindenképp szerencsétlennek mondható – vereségét. Műfű, villanyfény, egykori tréner az ellenfél kispadján – mi kellhet még?! (Vigyázat, 8 ezer karakter!!)    
 

Ha legutóbb kritikával illettem a negyed kettes kezdési időpontot, most hatványozottan van rá okom. Este hétkor amatőr meccset rendezni – legalábbis nem átgondolt dolog. Most felejtsük el egy pillanatra, hogy ezen a szombaton épp válogatott meccs indult pont egy félidővel később, így nagyjából senki sem láthatta legjobb focistáink első győzelmét. De amúgy is, ki az az elvetemült, aki egy gyönyörű nap után kimegy szurkolni egy jót a már csípős hidegben? Ráadásul egy hangulattalan, általában betonszagú, a dühöngőkre emlékeztető műfüves objektumba, ahol az alacsonyról világító lámpák még ki is sütik az ember szemét.
 
 
Szóval minden együtt volt ahhoz, hogy érdeklődők nélkül feszüljön egymásnak a Voyage és a BEAC szombat este, pedig egy kellemes, napsütötte délutánon a nosztalgikus hangulatban lévők akár még nagyobb számban is kilátogattak volna a pikánsnak ígérkező találkozóra. A hazaiak jelenlegi trénere, Öhler László éppen tíz esztendeje ült le a BEAC kispadjára, hogy aztán másfél év alatt azóta is megközelíthetetlen sorozatot produkáljon az egyetemi gárdával.
 
 
 

Gloviczky mester döntése okán az akkori csapatból ma este négyen voltak a kezdőben (Jakobszen, Gloviczky, Rumbold Á. és Reider), mivel Szabó Z. munkahelyi elfoglaltságra hivatkozott, Aubel E. még mindig maródi, Helmle pedig eltiltását töltötte. Pedig Öhler mester talán szívesen látta volna mindannyiukat viszont a pályán. A vendégek trükkös trénere, aki ugyanúgy kavarja mindig, mint Piszkos Fred, ezúttal Jónást állította a beállós posztra, Jakobszen lett újra a centerhalf, Szabó L. az irányító és a saját magát az utóbbi időben motiválatlannak valló Hőrich a jobb oldali futó. Néztek is értetlenül a legelvakultabb BEAC-drukkerek!
 
 
Ám a baráti hangulatban kibontakozó játék képe a jobbhátvédben vitézkedő edzőt igazolta. Miután elmaradtak a várt huszáros Voyage-rohamok, a BEAC magához ragadta a kezdeményezést, ami helyzetekben is megmutatkozott. Egy szöglet utáni kipattanót Reider lőtt vissza a tömegbe, ahol Flaskay reagált a leggyorsabban, de szép kivitelezésű perdítése a hazaiak hatalmas szerencséjére éppen a kapusban halt el. Sok köze nem volt a dologhoz a hálóőrnek. Sajnos Reider a következő pillanatban sárgát kapott, ami a kisebbik gond volt, de a hihetetlenül gyors szélső visszaráncigálása közben meg is húzódott, és cserét kért. A sérülés pszichés eredetű volt, hiszen Reider alapvetően gyors játékos, de a sebességkülönbséget ezúttal nem tudta feldolgozni. Az addig nagy kedvvel futballozó fedezet helyére némi meglepetésre Éri került. (Reider szokásos reakciója a sportszerűen érdeklődő Öhlernek: „Laci, most örülhetsz, lejött az ellenfél legjobb játékosa.”) A leglelkesebb beacisták még fel sem ocsúdtak a csere okozta sokkból, amikor Éri kitűnő labdával futtatta Flaskayt a jobb oldalon. A csatár betört a tizenhatoson belülre, de mivel bent senkit sem látott, ravaszul és váratlanul a rövid felé bombázott – a labda a kapufán csattant. A kipattanóból Hőrich ismételt, a jól eltalált löket egy védő lábában akadt el. Újabb szép támadás, újabb Voyage-mázli! A hangulat is megpezsdült, egy finomabb Flaskay-reklamálás, majd egy vehemensebb Hőrich-méltalankodás (mellesleg igaza volt) után előbb a hazai edző „kicsihuszározta” le a szóban forgó játékosokat, szerintem feleslegesen, majd, hogy a BEAC se maradjon le, beindult a már-már szokásos Gloviczky-show. A vörös fejjel sokáig toporzékoló jobbhalf (vagy edző?) magánszáma végül sárgát ért (más kérdés, hogy a spori a jegyzőkönyvbe végül nem írta be a kiérdemelt lapot). A félidő közepén lassan-lassan a köd is aláereszkedett, és Omega-koncerten érezhette magát a huszonkét játékos, de a párhuzamosan terjengő szagok mégiscsak azt valószínűsítették, hogy ködgenerátor helyett inkább Gyula bácsi éget rőzsét a szomszédban. A második adag eltüzelésénél Rumbold egy visszasprint közben teljes joggal szólította fel üvöltve Gyula bá’-t a tevékenység beszüntetésére, hisz nem elég a légszomj, a hypoxia, még pernyét is hörgőkbe szívjon a sportember? Utóbb azt mondom, bár ne tette volna! A füstben ugyanis egyértelműen a BEAC dominált! A szünetig hátralévő percekben előbb még Flaskay fejét borotválta meg (ha bele tud érni, gól) Rumbold nagyszerű szöglete, amely így is veszélyesen suhant el a kapu előtt, majd az egy szem vendégcsatár gyönyörűen ernyőzte át védőjét a hazai térfél közepén, hogy egyedül indulhasson kapura, de végül ígéretes helyzetből az égbe durrantott. A szünetben elillant a füst – és a merész BEAC-álmok is. A vendégek mintha az öltözőben maradtak volna, gyakorlatilag az első támadásból gólt ért el a Voyage: a jobbról középre adott labdát a filozofikus magányban érkező center szerencsésen lőtte Tóth kapus hálójába (1-0). A BEAC mintha nem akart volna magához térni, a hazai csapat sorozatban alakította ki helyzeteit, és ahogy az lenni szokott, ami az egyik oldalon egy félidőn át nem ment, a másik oldalon olajozottan működött. Gloviczky mester pedig hiába hívta fel külön is a figyelmet a szélről merőlegesen bepasszolt labdák veszélyességére, előbb Hőrich hibázott ily módon, majd a helyére beállt Molnár hagyta az öltözőben gondolatait. Fájdalom, mindkét esetben góllal büntetett a Voyage, ám a kettő között azért történt egy s más. Hőrich egyébként a kecsegtető indítás helyett cselezett befelé, az elvesztett labdából indított aztán támadást bal oldalon a hazai csapat, és gyakorlatilag lemásolva az első találatot, kétgólosra növelte előnyét (2-0). A Voyage-kispad megnyugodni látszott, de a következő szögletből beköszönt a BEAC. Rumbold beívelését Flaskay remek ütemben, a kapust megelőzve bólintotta a kapu felé, a le- (bár inkább fel)csorgó játékszert pedig Éri stukkolta a hálóba, megszerezvén ezzel első bajnoki gólját az első csapatban (2-1). A hazaiak pánik helyett újabb helyzetekkel, köztük egy kapufával nyomatékosították, hogy nyerni szeretnének, és Molnár fentebb már említett rossz passza után újra kétgólosra hizlalták a különbséget (3-1). A BEAC azonban ezen az estén oroszlánként küzdött, és pár perc múlva újra felzárkózott: Rumbold újabb szögletét ezúttal Jakobszen fejelte a kapuba (3-2). Az utolsó húsz percben Tóth kétszer is bravúrosan védett, és Jakobszen is kiváló ütemben mentett önfeláldozó becsúszással egy ízben – utóbbinál Öhler Laci egy pillanatig kiesett szerepéből, mert „Bravó, Tomi!” felkiáltással tapsolta meg az ellenfél középhátvédjét. Egyébként tényleg szép jelenet és sportszerű reakció volt. A Voyage kimaradt lehetőségei mellett az egyetemisták is simán egyenlíthettek volna: egy remek Molnár beívelést Katrus készített le Flaskaynak, aki futtából mellépilinckázott; majd jött az utóbbi időben szokásos meg nem adott tizenegyes. Katrus tolt meg egy kipattanó labdát a büntetőterületen belül, a hazai védő pedig nemes egyszerűséggel derékba törte a középpályást, ám a játékvezető sípja néma maradt. Árulkodó volt, ahogy a hazai kispad csendben a fejét fogta. A hosszabbítás már eseménytelenül telt.
 
 
Fordulatos, élvezetes mérkőzést vívott egymással a két csapat, ellentétes félidőkkel. A blanconegro-k (Szabó L. után) ezúttal nehezen illethetők kritikával, hisz a nekik általában nem kedvező feltételek (műfű, villanyfény) ellenére az első félidőben kifejezetten jól, több helyzetet kialakítva játszottak, a második játékrészben pedig kellő hittel és elszántsággal próbálták meg legalább döntetlenre menteni az összecsapást. A szerencse azonban ezen az estén elpártolt mellőlük. Érezhette ezt Gloviczky edző is, mert a végén „gratulálok, srácokkal” zárta általában veretes mondandóját.
 
 
Talán érdekes lehet az ellenfél edzőjének véleménye is: „Mindkét csapatból több játékos is hiányzott, ennek ellenére fordulatos meccset játszottunk. A BEAC nagyon összekapta magát a múlt heti súlyos fiaskó után, és sok gondot okozott nekünk ma. A döntetlen reálisabb eredmény lett volna, de az igazából senkinek sem jó. A végén szerencsénk volt, mert tiszta tizenegyest nem adott meg a bíró ellenfelünknek, bár a szögletnél előtte Jakobszen kezezett. Sok sikert a folytatásban egykori csapatomnak!”

A bejegyzés trackback címe:

https://beac.blog.hu/api/trackback/id/tr45712074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Milko(a szakadós vádlijú ember) 2008.10.14. 11:09:42

gólszerzők?, részletek?, valami????

Milko(a szakadós vádlijú ember) 2008.10.14. 15:16:27

Ez hiányzik!!! klikk

patrz.pl/filmy/pilkarski-spryt

Áki 2008.10.14. 15:18:02

Javaslom, hogy "Minarik Ede" címen indítsunk rovatot, melyben azt dokumentálnánk, hogy ki vitte haza eddig a szerelést kimosni.

Erdei 2008.10.14. 17:24:37

lol ez besza behu,jajj de ne offoljuk szét a topicot :D

Kapus Tomi 2008.10.14. 21:20:32

Ma nagyon szar voltam. De a cikk az jó!:)

Zsemle 2008.10.15. 12:26:05

Milko! Mi a tököt kéne látni a megadott linken, mert nekem nem töltődik be! :(

Milko(a szakadós vádlijú ember) 2008.10.15. 12:54:45

Akkor ctrl c a linkre és ctrl v az adress sávba és menni fog !!

Ákos ötlete szenzáció!!!

milko

Zsemle 2008.10.15. 17:27:34

Na végre meg tudtam nézni! Naggyon sirály...ahogy elbújik a csóka!!! :))

Jako 2008.10.15. 18:53:34

Milkó!
Nagyon jó a link amit küldtél, de már látom, hogy a következő három edzésen csak ezt fogod gyakorolni!
... ha egyszer bejön végre "KIRÁLY" lehetnél !
A Minarik Ede rovat legeredményesebb versenyzőjének felajánlok 3 kg fékezett habzású Persil color típusú port !

Szabó László 2008.10.15. 20:18:23

Petinek meg kioszthatnánk egy Feleki László díjat (11-es az, amit a bíró megad. És a belőle rúgott gól akkor is érvényes, ha az egész publikum háborog:-).
A Málta-Magyarország meccs esküszöm rosszabb, mint a Voyage-BEAC volt...

Geri 2008.10.15. 20:39:29

Ha már ilyen rossz ez a meccs, offoljunk még!
videó (régi, de jó): www.youtube.com/watch?v=LpTrlgTn0n4

gordon 2008.10.15. 22:13:41

ma voltam bent blszben fizetni és 19.040 ft-ot fizetünk egy meccsért...ugyhogy bőszen reklamalhatunk.

Szabó László 2008.10.15. 22:28:28

A 19 ezret értem, de mi a 40?

Geri 2008.10.15. 22:39:12

Laci! Szerinted a Ricsivel ingyen dolgozunk?! (Viszont nem drágán, az biztos! :))

Szabó László 2008.10.16. 08:35:03

oké, ne dolgozzatok ingyen, de a béreteket miért a BLSZ-nek fizetitek be? Súlyos összefonódásokat orrontok...

gordon 2008.10.16. 16:14:14

de ez nem az a BLSZ. ez a Bank of Laszlo SZabo.
vagy nem igy egyeztünk meg?

fabio 2008.10.16. 17:35:13

Szevasztok!

Holnap lesz 1 egész hónapja, hogy itt vagyok ezen a pici angol szigeten, amit Guernsey-nek hívnak, úgyhogy volt időm feltérképezni a helyi futballban rejlő lehetőségeket. Viszont a tapasztalataim felemásak. Gyermekkori álmaim megvalósítása érdekében utánanéztem, hogy mi a helyzet az első osztállyal, és kiderült, hogy az egy dolog, hogy nem pénzért játszanak, de tetemes összeget kell lerakni rendszeresen, hogy szerepelhessenek a bajnokságban... Heti két edzés van, ami viszont állítólag kemény, ezt nem láttam a saját szememmel, de egy szintén próbálkozó magyar srác volt 1-2 edzésen, és tőle kaptam az információt. Ez volt a negatív része. A pozitív, hogy csak itt a közvetlen környezetemben (20 perc séta) van egy sport centrum, ami rendelkezik 3 db nem gyenge minőségű füves pályával, amelyek bármikor, bárki által térítésmentesen(!) használható. Ugyanígy vannak teniszpályák is.

A lényeg, hogy úgy néz ki, hogy sikerül leigazolnom egy csapatba, alacsonyabb osztályba, ahol nem kell fizetni, ennek a neve Sunday League, de ugyanígy létezik Saturday League, attól függően, hogy melyik napon rendezik a fordulókat, és mindenféle kupák. Eddig egy edzésen vettem részt, a csapatot kizárólag portugálok alkotják, kiegészülve mostmár 4-5 magyarral.

Bocsánat, hogy ilyen hosszúra nyúlt, de most volt egy kis időm, és gondoltam megosztom az itt tapasztaltakat, remélem nem volt túl unalmas, Hajrá,(!) BEAC!!!

Attila

Áki 2008.10.16. 22:00:37

Atikám! Oktasd ezeket a buta portugálokat, mutasd meg nekik, hogyan kell albánt verni!

dani. 2008.10.16. 23:56:45

ati! sokáig 1db szavazatod volt a hónap játékosa voksoláson, na az voltam én! :)
sok sikert az új helyeden, én is imádom a balti országokat!

gordon 2008.10.17. 00:02:11

ati, az nem rossz ha máris találtál csapatot, nekem brüsszelben egy évig nem sikerült. de a sunday league elnevezes az tetszik. fogadjunk nekik nincs ilyen bloguk.csak lődözd a golokat szorgosan

Szabó László 2008.10.17. 05:43:57

Szevasz Attila! Sok sikert a csapathoz, intézhetnél valami vendégjátékot, szerintem szívesen kiutaznánk egy vajaskenyértúrára a kies Guernsey-re! A szigetországok ellen nekünk amúgy is jól megy, a margitszigeti Sztárok FC-t régebben mindig megvertük...:-)

Kapus Tomi 2008.10.17. 23:09:19

Szia Fábi!:)
Remélem azért még egyszer hazajössz!:) Sok sikert az új egyesületnél, meg úgy általában is!:)
Csók

BEAC1898 · http://beac.blog.hu/ 2008.10.20. 20:03:17

UPDATE: Felkerült Gordon két képe!
süti beállítások módosítása