április 25., szombat, Bogdánfy út, 20 néző
 
dr. Kulcsár 0 - Halpern 6, Farkas 6, Magdics 5, Kartalik 5 - Nagy 6, Újvári 6, Szabó 6, Markovits 6 - Svecz 6, Hörcsöki 7

G.: Hörcsöki, Markovits

Edzői értékelés: "Ezen a meccsen a fegyelmezettség mellett már a játék is javuló volt és a múlt héten hiányolt győzniakarás is jelen volt. A listavezető elleni pontszerzés bravúrnak számít."

 
Tudósítónk: Szabó László

Ismét bebizonyosodott a régi futballigazság: a nagyobb játéktudást illetve a jobb erőnlétet lelkesedéssel és csapategységgel lehet kiegyensúlyozni. Az előző mérkőzésen maga alatt teljesítő BEAC tartalék összekapta magát, és egy kis szerencsével le is győzhette volna a "hákettőó" - a régi vizes becenév - gárdáját. Az erős vendégrohamokkal kezdődő meccsen a hazaiak végre olyan gólt rúgtak, ahol a játékvezető ha nem is a javukra, de semmiképpen sem a kárukra tévedett. Farkas a félpályáról ívelt a kapu elé, a vendégkapus simán lekapta a levegőből labdát, miközben Hörcsöki nyakát behúzva ugrott előtte a magasba. Bár a játékosok ütköztek a levegőben, abban semmilyen szándékosság nem volt, így a kapus által ügyetlenül kiejtett labdát Hörcsöki unott mozdulattal a hálóba sarkazta - abban a szent meggyőződésben, hogy a spori úgyis szabadot ítél kapustámadásért. Ám mindenki legnagyobb meglepetésére, amúgy helyesen, a bíró középre mutatott (1-0).

A félidő közepén a rögzített helyzetben - sokadszor - rosszul védekező hazai védelem közelről végignézte, ahogy a Vízművek szöglethez felérkező bekkje a kapuba "hátalta-vállalta" a labdát (1-1).

A játékrész krónikájához tartozik, hogy Újvári 2 méterről lőtt fölé egy százszalékos helyzetet, Szabó pedig nagy ügybuzgalmában a labda fölé rúgott, amikor az ötösről akár a hálóba is passzolhatott volna. Tulajdonképpen 3-1 is lehetett volna a szünetben az állás.

A második félidő elején megint a vendégek voltak aktívak, és megint mi lőttünk gólt. Farkas ívelt előre ismét, Szabó egy védő szorításában Markovits elé fejelte a labdát, aki magabiztosan lőtt ballal a kapu jobb oldalába (2-1). És innentől kezdve, ha rutinosabbak vagyunk, simán lehozzuk a meccset. De nem voltunk azok, egy ártalmatlan helyzetben a Magdics-Farkas-Kulcsár Bermuda-háromszögből érthetetlen módon egy vízszerelő elé került a labda, aki suta mozdulattal a hálóba csorgatta azt (2-2).

A meccs utolsó negyedórája a vendégeké volt, de érdemi helyzetük nem volt, bár határozottan nyomtak. Kihúztuk, és végülis elégedettek lehettünk egy jó hangulatú, harcos meccsel, ahol akciógólokat szereztünk és végig csapatként küzdöttünk. Fontos: magam ebben az osztályban ritkán találkoztam ennyire korrekt és szereplésmentes játékvezetéssel, innen is köszönjük!

 
ui.: az osztályzást azért kockáztattam meg, mert a Mester a második félidőt, az első csapat taktikai értekezletének megtartása okán, nem töltötte a kispadon.

dr. Kulcsár 6 - Halpern 6, Farkas 7, Magdics 6, Kartalik 6 - Nagy 6, Újvári 6, Szabó L. 6, Markovits 7 - Svecz 6, Hörcsöki 7
 

Egyéni értékelések:

Kulcsár: magabiztos volt, bravúrok is voltak, talán az első gólnál határozottabban avatkozhatott volna közbe.
Halpern: sokkal határozottabb volt, mint a korábbi ezévi meccseken.
Farkas: követnivaló az, ahogy játékát a csapat érdekébe állítja.
Magdics: még mindig sokszor túlpörögte magát, a második kapott gólunkban benne volt, küzdőképessége vitathatatlan.
Kartalik: egyszerűen rombolt, jól játszott.
Nagy: végre talán nem akadályozta a sérülése, ezért jó labdákat (is) adott.
Újvári: most fejben is a pályán volt, bárcsak ne akarná a rossz megoldásait megmagyarázni; őrült nagy gólhelyzetet hagyott ki.
Szabó: küzdelem a középpályán, egy kihagyott nagy helyzet, egy szép szabadrúgás, ha valamelyik bemegy, jó meccset könyvelhetett volna el.
Markovits: még mindig meglepő, hogy milyen határozott, és mennyiszer marad nála a labda a párharcok során, jól játszott!
Svecz: nem ez a meccs volt élete meccse.
Hörcsöki: nem vallott szégyent csatárként, sőt!, szerencse, hogy az első gólnál berúgta a labdát, mert ott is hagyhatta volna...

A bejegyzés trackback címe:

https://beac.blog.hu/api/trackback/id/tr171089024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sziasztok86 2009.04.27. 17:35:39

sziasztok!

nagyon tetszik az értékelés, szerintem nagyon jól ment a csapat!! geri csak annyi észrevételem lenne, hogy a tartalékban már 3 gót rúgtam:)

üdv m.

Zsemle4 2009.04.27. 19:00:34

Marci, mi az a gó? Lehet, hogy Geri se tudja...:)

BEAC1898 · http://beac.blog.hu/ 2009.04.27. 20:06:07

van olyan, h gó, de azt nem rúgják! :)

Bamboocha^^ 2009.04.27. 20:52:51

gyerekek tudjuk már h hétvégén a tarcsi h jáccik fontos lenne tudnom =) ja és zsiirkaraj volt a szombati meccs is mostantoool nem kapunk ki! Go hard or go home:)

sziasztok86 2009.04.28. 00:03:41

sziasztok!

jólvan, akkor rúghatok éppen gólt is:)
köszi amúgy:)

üdv m.

glovi 2009.04.28. 13:56:30

Én Flaskay segédedző úrral egyeztettem az osztályzatokat illetően, de úgy látom nem sok helyen tér el!

Flas 2009.04.28. 19:38:50

Igen, igen, közös értékelés volt. Jegyzem meg, ha ez a csapat vezeti a tartalék bajnokságot, akkor nem az utolsó helyen kellene állni a csapatnak. Megkockáztatom , hogy nyernünk kellett volna.

Farek84 2009.04.28. 21:52:34

Jó a tudosítás....
Tény h szar meccs után találtunk megint magunkra és ez örömmel tölt el:).

Unokahugom ballagása vidékre szólít pár napra(csütörtökön sem leszek), de a szombati meccsre itt leszek...

F.

kelet-belga 2009.04.29. 17:14:45


Csütörtökönként le kellene játszani, hogy melyik csapat legyen az egy hétvégén. Lassan nincs különbség.
süti beállítások módosítása