BLSZ I/B., 2008/2009, 24. forduló
2009. május 1., péntek 17:00
IV. kerület, Tábor u.

dr. Kulcsár 0
Halpern 6, dr. Helmle 6, dr. Ita 6
Szabó L. 7
Nagy 6 (Újvári 0), Reider 7, Molnár 7, Katrus 6
Hörcsöki 7 (Magdics 0), Erdei 7
 

Edzői értékelés: "Soha nem látott összeállításban, soha nem látott diadalt arattunk egy olyan bombagóllal, ami az év végi összefoglalókban is benne lesz. Bár 13 hiányzónk volt, mégis a pályára lépett 11 volt a legjobb. Akaratban, küzdeni tudásban és elszántságban is az ellenfél fölé nőttünk a második félidőben, és ez még párosult fegyelmezett és sokszor jó játékkal is. Gratulálok a csapatnak, nagy győzelem volt!

Tudósítónk: Helmle Péter

A jótékony homály által továbbra is elfedett kelet-belga néven bejelentkező bloggerünk első megnyilvánulásával picit megkavarta ugyan az állóvizet (csütörtökönként játékkal döntsük el, ki lesz az egyben illetve a tartalékban, hisz alig van különbség), de pont ezen a héten nagyon nem lőtt mellé, ha a kereteket vizsgálgattuk. Gloviczky edzőnek főhetett is a feje a példa nélküli sérülés-, wellness-, esküvő-, valamint "nem érek rá"-hullám miatt. Az emlékeim szerint mindig gyönyörű idővel párosuló (bár, most hogy így jobban visszagondolok, egyszer, még süldő iskolás koromban az eső elmosta szocialista formagyakorlatunkat) munka ünnepén pályára lépő első csapat így kimondottan foghíjas kerettel volt kénytelen elutazni a Duna otthonába. Egy játékosunk jutott a cserepadra, és csak a második félidőben érkezett meg Magdics Sanyi második tartaléknak. Most írhatnám, hogy soha nem látott összeállításban léptünk gyepre, de mivel viszonylag jó emlékezőtehetséggel áldott (vagy vert) meg a sors,  rögtön beugrott egy két évvel ezelőtti hasonló eset. Akkor a standard kezdők nagy része Isztambulban múlatta az időt, és szerzett további hírnevet klubunknak, míg az itthon maradottak nagyot küzdve nem várt győzelmet arattak (csak emlékeztetőnek: BEAC – Budai XI 2-1, gólok: Hörcsöki, Hőrich).

A Duna elleni meccsre az egykori Tungsram-pályán került sor, melyet először meg sem ismertem, mivel ezúttal ellenkező irányból hatoltunk be a lelátó gyomrában lévő öltözőbe. Ezzel egyszersmind az is eldőlt, hogy nem pipálhatok ki Budapest térképén egy újabb olyan gyepszőnyeget, melyen valaha futballoztam. A Dunával ugyanis eleddig szépen elkerültük egymást, amikor mi blasz egyben voltunk, ők lejjebb, és fordítva, a másodosztályban pedig mindig másik csoportba sorolódtunk.

Az egykor szebb napokat is látott fűre a blanconegrok alaposan felforgatott tizeneggyel futottak ki, összeállításuk az elmúlt hetihez képest mindössze öt helyen nem változott. Az edzéseket ezúttal mellőző Tóth kapus helyett hosszú szünet után újra Kulcsár állhatott a gólvonalra, a védelemben Halpern és Szabó L. kezdett, középpályán a még mindig maródi Nagy D. volt a jobb szélen, támadóként pedig Erdei és a múlt héten unottan gólt sarkaló Hörcsöki ijesztgette az ellent.

Nem estek egymásnak a felek, de a sárga-kékben virító hazaiak mintha veszélyesebben próbálkozgattak volna. A BEAC védelmén jól látszott az összeszokottság hiánya, az emberfogók kissé távolról követték a két csatárt, a centerhalf nem érezte a távolságot védőtársaival – nem ízlett a hosszú és széles pálya, na! A Duna pedig megérezve ezt, vagy egyébként is bízva szélvészgyors, fiatal csatárában előszeretettel operált hosszú indításokkal. Egy-egy meleg szituációt pokróc megoldásokkal még ártalmatlanított Halpern és Ita, de egy leshatárra történő kiugratás után a hazaiak korpulens éke okosan helyezett a hosszúba a büntetőterületen belülről (1-0). Nem sokkal később egy újabb kiugratást a bal szélről emelt fölé ziccerben a tarfejű hazai középpályás, majd Kulcsár védett bravúrral lábbal. Az egyetemisták kispadja folyamatosan aggódott is a védekezés miatt, ugyanakkor támadásban mintha kezdett volna éledezni a csapat. Előbb Erdei lépett ki ziccerben, de fölé bombázott, majd egy gyönyörűen megkomponált attak végén Hörcsöki gurított középre, ám a Szabó L. lábáról a kapu felé pattanó labdát a hazai portás visszavetődve hatástalanította. Néhány percre a bíró került fókuszba: két egymásnak ellentétes, ám egyaránt az egyetemistákat sújtó ítélete miatt Helmle vitatkozott vele hosszasan és sárga kártyát érően (a spori prejudikációja nem jött be, mert végigjátszottam a derbit), majd Gloviczky nevezte kétszer egymás után pipogyának a sípmestert, amiért a lelátóra száműzettetett. A félidő zárásaként egy veszélyes helyről elvégzett szabadrúgásba ért bele szerencsétlenül a még mindig ideges Helmle, és lábáról a jobb sarokba vágódott a labda (2-0). A mögötte álló Kulcsár talán menthetett volna. Avagy újabb párhuzam, 8 éve ezen a pályán estünk ki, 4-1-re veszítve az utolsó fordulóban, és egy ugyanezen helyről beívelt szabadrúgást fejeltem gyönyörűen a hosszúba, persze a sajátba.

A hazaiak megbízható – bár Lakat tanár úr szerint a legveszélyesebb – előnnyel vonulhattak az öltözőbe, a BEAC nemigen várhatta a csodát. Mégis, mintha valami történt volna az öltözőben, mert a második játékrészre gyökeresen megváltozott a játék képe, amiben persze nagy segítség volt a korai szépítő találat. Talán 3 perc telhetett el, amikor Halpern – fittyet hányva Szabó L. gyakori korholására („Ne irányítsunk már jobb bekkből!”) – bátran átlépte a felezővonalat, és gyönyörű keresztlabdát varázsolt a balösszekötőben a tizenhatoson belülre lépő Erdei elé, aki bal belsővel a rövid felsőbe emelt (1-2). Néhány minutum múltán megismétlődött a jelenet, azaz a Duna nem jól videózott az ellenfélből: a mértani Halpern-indítást most Hörcsöki kezelte le szó szerint, mert picit a leszorított kar is benne volt a labdaszelídítésben, majd kissé elhamarkodottan keresztbe bombázott a ketrec előtt. A BEAC játszott, a Duna el sem jutott helyzetekig. A Banya-gát összeállt és jól takarított, Molnár tarthatatlan volt, az első félidőben terület híján passzív Katrus fel-alá nyargalt, Reider mindenkit leütközött és temérdek labdát szerzett, a csatárok pedig veszélyesek voltak. A kiharcolt számtalan szöglet egyikét az öngólos Helmle jól fejelte vissza, és a középen állomásozó Szabó L. okosan a vonalon álló kapus és hazai bekk közé stukkolta a pettyest, kiegyenlítve az állást (2-2). Pár perccel később Katrus gyönyörűen húzott el a bal oldalon, lövését a narancssárgában feszítő kapus tigrisugrással hatástalanította. Pedig ez meccslabdának tűnt! Nagy helyett beállt Újvári, és hogy mégse legyen pontosztozkodás a derbi vége, arról az egyetemista szurkolók Robija gondoskodott. Egy jobb oldali bedobás után kifejelt labda az egyébként is jól játszó fedezet elé hullott, s ő szokásától eltérően nem teketóriázott: 24 méterről, a kapusnak esélyt sem hagyva, irtózatos erővel bombázott a léc alá (2-3)! Ahogy Gloviczky edző fogalmazott később: „Végre mi rúgtuk életünk gólját!”. A hosszabbításban pályára lépett Magdics is, sőt, mentett is egy nagyot, majd a bíró lefújta a változatos, írói fordulatokban bővelkedő mérkőzést. És még egy a párhuzam a végére: a már citált két évvel ezelőtti meccsen Hörcsöki és Hőrich is bombagólt szerzett. Méghogy a sors nem ismétli önmagát!

A rossz kezdés után a második félidőre magukra találó blanconegrok végül teljesen megérdemelten gyűjtötték be a nagyon fontos három pontot. A szép győzelem, a jelentősnek mondható hátrányból való felállás – ami amúgy nem jellemző a társaságra – remélhetőleg olyan érzelmi töltetet jelent a csapatnak, ami kitart az idény hátralévő részére és a tabella alapján könnyebbnek tűnő mérkőzésekre. És akkor talán sikerülhet feljebb lépegetni a táblázaton is.

És hogy látta a hős? Nemzeti Sport-szerű interjú Reider Róberttel: 

• Szia Robika, hol vagy és mit csinálsz?
• Te, Petikém, dolgozom. Mi van Veled, Kicsi?
• Csak szeretném megkérdezni, hogyan emlékszel vissza szépségdíjas találatodra?
• Petikém, fogalmam sincs, hogy került elém a labda, de gondoltam, ellövöm. Úgyis mindig biztattok, hát gondoltam, egyszer legyen Nektek is ünnep. Így aztán bevertem a léc alá, a kapus esélytelen volt. Már a kezdéskor láttam, hogy az ilyen bombákat nem tudja védeni, gondoltam, szólok is, hogy cseréljék le, ha jót akarnak. De már nem volt idő.
• Azért nem volt az könnyű labda, Kulcsár Gabi is mondta, hogy az ilyen felülről lecsapódókat nagyon nem kedveli.
• Á, Petikém, Gabi azt megfogta volna! Ki se jött volna róla.
• És hogy láttad a meccset?
• Szerintem nagyon nagy dolog, hogy ilyen hátrányból, nem a legjobbnak nevezhető összeállításban így tudtunk küzdeni és nyerni. Fontos volt.
• Jössz edzésre?
• Úgy tervezem…
• Hozzál tagdíjat is!
• Jaj, Petikém, most jut eszembe, valami mégis közbe jött…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.