2009.06.08. 20:38
Budatétény (tartalék) - BEAC (tartalék) 6-2 (3-1)
május 30., szombat, 17:00, Jókai Mór út
Sujtó - Halpern, Farkas, Beke - Legény Markovits, Molnár, Újvári, Svecz - Jónás, Erdei
G: Jónás, Markovits
"A csapat nem kezdett jól, már a hetedik percben kettővel ment az ellenfél két védelmi hibát kihasználva (az elsőt ráadásul mi használtuk ki...). A folytatásban is a hazai csapat dominált, és a félidő közepén már 3-0-ra is mentek. Rá egy percre viszont szépítettünk. A kapusról lecsorgó labdát Jónás értékesítette, és ezután elkezdtünk játszani. Szép támadások és helyzetek születtek a részünkről, gól sajnos nem. A félidő így 3-1-gyel zárult. A második félidő elejét is úgy kezdtük, mint az elsőt: kaptunk kettőt. Ekkor már az ellenfél a biztos vezetés tudatában behozta a rutinosabb (értsd: lassabb) játékosait, így mezőnyfölényben tudtunk játszani. Sok támadást vezettünk, de mindegyiket elpuskáztuk. A félidő hajrájához közeledve kaptunk egy tizenegyest, amit Markovits értékesített. Majd újra nem állítottunk védőt a védőnkre, és ezzel 6-2 lett az állás. Az utsó percben kaptunk még egy tizit, ez viszont kimaradt. Alapvetően sajnos a középpálya közepét nagyon uralta a hazai csapat és a párharcokból is vesztesen kerültünk ki. A helyzetkihasználásunk is olyan volt, mint egész évben, de mindez most még párosult egy öngólképes védelemmel is." (Magdics)
Szólj hozzá!
Címkék: beac tartalék
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.