Budapest Kupa, 1. forduló

szept. 16., szerda, 17.00, Bogdánfy u.

BEAC II: Kulcsár - Halpern, Németh Á., Jónás (Milkovits) - Gál, Fodor, Gyurgyák (Svecz), Rumbold L., Vinczellér - Bitai, Erdei (Nagy "Huszti" G.)
 
Gól: Vinczellér
Sárgalap: Rumbold L. (2)
Piroslap: Rumbold L. 
 
 
Tudósítónk-szakvezetőnk: Flaskay Miklós
 
Az első félidő eljén egy kapitális védelmi és bírói hiba nyomán hátrányba kerültünk (0-1), ám ettől nem roppantunk meg, sőt sokat birtokultuk a labdát, laposan, gyorsan járattuk a középpályán, ebből adódóan sok helyzetünk volt, amiket viszont nem tudtunk kihasználni. Végig nyomás alatt tartottuk az ellenfél kapuját, akik védekezésből gyors, veszélyes kontratámadásokkal operáltak.
 
A második játékrészben hasonlóan folytatódott az összecsapás, mint ahogyan abbamaradt. A félidő közepét egy pillanatok alatt felmutatott négy sárgalapos közjáték tarkította, aminek következtében az ellen legveszélyesebb játékosa és Rumbold L. kapott pirosat. A végrehajtott cserék lendítettek még egyet az amúgy is pörgős csapatjátékon és a végén egy Milkovits által megcsúsztatott labdára Vinczellér rajtolt a leggyorsabban: a szélső a rosszul kifutó kapus fölött beemelte az egyenlítő és egyben továbbjutást érő gólt a hálóba (1-1).
 
Megérdemelt a továbbjutás, a mérkőzés képe alapján nyernünk kellett volna.
 
(Az "egy" korábban, alulmaradva a Dupló FC-vel szemben, már búcsúzott a kupasorozattól - A szerk.)

A bejegyzés trackback címe:

https://beac.blog.hu/api/trackback/id/tr381392802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása