Jó régen nem jártam a Megyeri úton, legutóbb 1987-ben játszottam itt, igaz, akkor a stadionban, ami nagy élmény volt, még ha a lelátók kongtak is az ürességtől. De arra nem számítottam, hogy most viszont egy kritikán aluli műfüvön, pardon, toldozott-foltozott, termeszhangya-milliókra emlékeztető, többcenti vastag gumigranulátummal beborított padlószőnyegen indíthatjuk útjára a labdát. Egy profi klubtól szégyen, hogy ilyen körülmények között kergetik a játékszert a legkisebbek vagy akár a legnagyobbak.

 

Flaskay edző a nevek alapján erősebb tizenegyet küldött pályára, bár lelkesítő beszédében így is két kapott góllal kalkulált. Jól ismerheti a körülményeket, csapatát, hiszen a 10. percben már a hálónkban táncolt a pettyes. A tizenegyes, amiből kaptuk, persze több volt, mint tréfás. A kiugró csatárnak Tóth Gyuri rúgott oda, volt koppanás is, de a támadó kiszorított helyzetben megingás nélkül nyargalt tovább, már azon gondolkodott, lőjön vagy beadjon, amikor a spori általános döbbenetre sípolt. A büntetőből a hazai játékos a jobb sarokba passzolt (1-0). A gól utáni reklamálásokat a bíró börtönőrként csírájában próbálta elfojtani, előbb csak ordítozott, később már a következő szófordulatokkal operált: „Ne beszéljen!”, „Ne kérdezzen!”. A higgadt Rumbold a második félidőben csak széttárta a karját, mire azonnal jött a bömbölés: „Ne tárja szét a karját, ne ingassa a fejét!”. Fura volt így játszani, de azt azért írjuk a sípmester javára, hogy a második félidőben egy tizenhatoson belüli kavarodás során a felszabadító rúgás a térdelőrajtban állomásozó Fodor „Csacsi” alkarján csattant, mégsem ítélt újabb tizenegyest! Pedig ellenünk szoktak. Na, de vissza az első játékrészhez! A bekapott gól után viszont tíz perccel már nálunk volt az előny. Előbb egy Milkó-Jenő-Janó háromszög után utóbbi beadására nagy sprint után előbbi érkezett, és bevetődve, jobbal szépen helyezett a bal alsóba, majd Nagy „Huszti” kifelé mozogva nagyszerűen ágyúzott a jobb alsóba (1-2). Sínen volt a dolog, Flaskay homloka simulódott, egészen a félidő végéig, amikor az Újpesti „Hali” három percen belül két gólt is talált, a másodikat lesről (3-2). Egy perccel a pihenő előtt Gál Peti szerencsére kiegyenlítette a gólpárbajt, mikoris a jobb oldalon kilépve, Csikar-szögből szépségdíjas lövéssel a rövidbe bombázott (3-3).

 

Csak hogy trénerünk ne izguljon, a második félidőben már csak mi rezgettük a hálót. Az 52. percben Tóth Gyuri szép szóló után középre húzott, és tizennégy méterről a jobb felső sarokba tüzelt (3-4). Újabb vezető gólunk után viszonylagos nyugalom és eseménytelenség következett, és bár a hazaiak próbálkoztak, helyzetig nem jutottak. Az utolsó tíz percben aztán sorra alakítottuk ki a lehetőségeket, de az üres kapus passz helyett eleinte mindenki a lövést választotta, míg Rumbold szabadrúgásból a kapufát tesztelte. Aztán amikor az ellenfél majdnem egyenlített (a csatár az ötösről az oldalvonalon túlra fejelt), az ellentámadásból lezártuk a meccset: Szczerbinski passzát Kőszegi helyezte a kapu közepébe (3-5).

 

Megszületett tehát a kötelező és hangulatjavító győzelem, ha nehezen is, de megérdemelten. Most lehet igazán sajnálni a legutóbbi két meccsen elvesztegetett hat pontot, mert azzal gazdagabban most a harmadik helyen tanyázó MTK-val azonos pontszámmal állna a csapat. Persze a fociban se játszik a ha, így tavasszal kell kijavítani az őszi botlásokat, de már új edzővel!

 

Flaskay Miki, köszönjük!