[jegyzőkönyv]
 

Nyilatkozónk: Helmle Péter

"Úgy érzem, ma rendkívül összeszedetten, fegyelmezetten, és helyenként jól is játszottunk. A helyzetek alapján pedig megérdemelten nyertünk, hiszen az első félidőben, ha Miki lábában az elmúlt meccseken már lett volna pár gól, talán kétszer is betalál, és a meccs végén Arnold lövését is csak hatalmas bravúrral védte a vendégkapus. Az eddig veretlen afrikaiak pedig csak egy lecsúszott beadásból elért kapufával és néhány lepattanó utáni lövésből veszélyeztettek, de ma mindig odaért egy láb, mert 90 percig koncentrált minden játékosunk.

A győztes gólról csak annyit, hogy Benji fejese után a gólvonal környékén  álló védő, afrikaiakra jellemző izmos, kockahasáról kifelé jött ugyan a labda, de az én nagyobb, zsíros hasam ebben az egy esetben előnyt jelentett, mert onnan megint a kapuba vánszorgott a labda, majd aztán valahogy elszerencsétlenkedtem a hálóig. Szóval, lehet, hogy már előbb is bent volt, de nem akartam esélyt adni a bíróknak arra, hogy nekik kelljen dönteni, hisz sokat ők se láthattak az egészből. Végre mi nyertünk egy ilyen góllal!

Ugyanakkor sajnálom, hogy a kettő szép sorozata megszakadt. Ma, amennyit láttam a meccsből, egy rutinosabb, tapasztaltabb csapat ellen nem sikerült az újabb győzelem.

De talán a jövő héten már 6 pontos hétvégénk lesz!"

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://beac.blog.hu/api/trackback/id/tr21898053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gy.j. 2010.04.06. 15:10:09

Gratulálok az első csapatnak. Nem elsősorban az eredményért (azért is!), de a fegyelmezett, tudatos játékért. Kívülről az látszott, hogy ez egy csapat, amelyik igazán győzni akar.
A kettő ezzel szemben katasztrofálisan teljesített (a játékban és a hozzáállásban is). Még egy ilyen eredmény, s jöhet egy új edző. A következő hétvégén még megnézem azt az egy-két játékost, akik eddig még nem kaptak lehetőséget, most kapnak, s azután a kísérletezésnek vége. Aki így áll hozzá a meccshez, mint amit szombaton láttunk, nos, az mehet kispályázni (vagy én megyek szórakozásból játszani valahová).
Látok még egy problémát, amiben az első csapat keretének tagjaihoz fordulok. Az első keret - ha jól számolom - most már 24 fő. Nagyon is rendben van, hogy mindenki oda törekszik, de ha azok, akik ott vannak nem hajlandók a kettőbe jönni, akkor előbb-utóbb kiürül a kettő kerete. Szóval a 24-ből mindig várok két-három játékost az egyből.

Jakó69 2010.04.08. 11:27:10

Miki, Benji !
Gondolkozzatok el azon mi a fontosabb, a kockás has vagy a csapat győzelme!
Remélem a jövőheti "gyúrós bérletet" inkább velős pacalba fektetitek !
Hajrá, BEAC !

BEAC1898 · http://beac.blog.hu/ 2010.04.09. 22:50:50

"Albert mellett a másik félisten Varga Zoltán volt (akinek a nem-isteni másik felét az európai focirajongó a hajdani berlini Hertha-bundabotrányból ismerheti). A Zoli. Albert volt az érettebb, a nagyobb, Varga a zseniálisabb, az új. Szemmel nem lehetett követni, amit csinált, hisz ha evvel a lábával cselez, a másikkal támaszkodik, akkor kell még egy harmadiknak is lenni stb. Megjelent például általa egy olyan lövésszerű passz, ami addig hiányzott a teremtésből. Ma szakmai közhely, még a hátvédek is tudják.

Varga 1968-ban a mexikói olimpián kint maradt. Az újságok azt írták, cserbenhagyta a csapatát, az országát. De én nem ezért fakadtam sírva a hódmezővásárhelyi laktanyaudvaron – épp az egyetem előtti katonaévemet töltve gyakoroltam, hogy miként mérjek megsemmisítő csapást az imperialistákra, ha azok megsemmisítő csapást mérnének ránk –, hanem a világot sirattam (azon belül persze főként magamat), nem, ilyen nincs, ez lehetetlen, a világ nem lehet olyan, hogy a Vargazoli (egy szó!) csak úgy elmegy belőle, a csalódás tárgya a világ volt, nem Varga, és amikor odalépett hozzám egy népi demokratikus őrnagy, hogy mit kaszinózok én itten, mért nem vagyok a századomnál, akkor akár egy szánalmas civil, elküldtem őt csöndesen a francba, pedig tudtam róla, hogy veszélyes vadállat, de valamiképp megérezte, hogy magasabb erők hatása alatt állok, és nem csinált botrányt, legyintett, aludja ki magát, katona, és otthagyott.

Egy évvel később, már egyetemistaként, éjjelente tanuláshoz a Saarlandische Rundfunkot hallgattam, mert a Szabad Európa azon a rádión nem jött be. Egyszer – emlékszem, Hajós professzor úr Bevezetés a geometriába című könyvét olvastam, akkor szokhattam rá a „bevezetésekre” – ékes teuton nyelven, magából kikelt őrült hangot hallok, az élvezkedés egyértelmű hajlításaival – máig a fülemben ez az elcsukló sikoltás szinte: „tunel-trikk, tunel-trikk, coltán várgá”, szóval hogy mialatt én megtudtam, hogy két pont közt legrövidebb út az egyenes, Euklidész mindenesetre valami oknál fogva ragaszkodott ehhez, a Varga Zoli épp oda-vissza felbőrözött valakit a nyugat-berlini Olimpia Stadionban; én meg ültem éjjel a szobámban, bevezetve a kelet-európai geometriába, könny szökött a szemembe, és ércesen káromoltam ezt a rohadt világot, Vargát, ezt az országot – hogy így el van csellózva az egész."

dia.pool.pim.hu/xhtml/esterhazy_peter/Esterhazy_Peter-Utazas_a_tizenhatos_melyere.xhtml

nagy gabor [10] 2010.04.10. 13:47:45

Profi nagyon a videó! :)

mátépeti_kapus 2010.04.13. 09:57:25

Ezek lesznek az új mezek? WOW! Juve drukker lévén nekem tetszenek! :)
Őőőő...a kapusok is kapnak vmi mezt? :)
Bár még nincsenek cikkek a most hétvégi meccekről, de gratulálok mind két csapatnak!
Vagra Zolit pedig Isten nyugosztalja!
süti beállítások módosítása