[jegyzőkönyv]

 
Tudósítónk: Helmle Péter

A „kettő” bravúros pontszerzése után – ej, mekkora bomba volt az, Geri! – az első csapaton volt a sor, hogy hazai környezetben végre megszerezze az új évad első győzelmét. A szombatra ígért délutáni esőzéseknek szerencsére csak az előszele érkezett meg egyelőre, viszont a múlt heti Műegyetemi „szpartakiád” így is kellemesen tönkrevágta a soha nem látott, nyárvégi fűminőséget. De legalább otthon érezhettük magunkat újra: kopogós talaj és libalegelő. A tavaszi monszunok folytatásaként megint nem játszhattunk már vagy két hete, leszámítva némi hétközi elmaradt bajnoki és kupamérkőzéseket, de így is kellően meccséhesnek mondhattuk magunkat. Újra a Ricsi által hozott piros mezben feszültek a kivonuló blanconegrok, jóllehet ezúttal már csak öltözői szavazás után esett a választás a szokatlan színösszetételre.

A lassan már védjeggyé váló álmos kezdés ellenére – a MAC az első percekben szögletekből és bedobásokból nyomott – hamar vezetést szerezhettünk volna, ha a sporttárs Flaskay egyértelmű buktatásánál a tizenegyespontra mutat. Hogy miért nem látta a nyilvánvaló szabálytalanságot, hiszen jól helyezkedett, közel volt, rejtély marad. De ha nem látta Miki támaszkodó lábának eltrafálását, akkor vak, ezért nem alkalmas a szerepére, ha meg látta és nem merte befújni… Ettől persze még nem kellett volna folytatni lagymatag produkciónkat, amit tetézett az újabb, bohózatba illő jelenetsor végén kapott gólunk. A nagy bedobás átszállt a felugró csatár és a védők feje felett, Kopi belekaszált az ötösön, de a labda épp felbőrözte a lassan reagáló hazai centerhalfot (vagyis engem), a nyurga vendégtámadó pedig az alapvonal közeléből a rövidet záró Szira mellett a hosszúba „törte” a lasztit (0-1). A félidő hátralévő részében említésre méltó esemény sem itt, sem ott nem nagyon történt, bár a kényszerű csere miatt korán beálló Hőrich mutatós elfutása után a belőtt labdára métereket csúszó Flaskay még veszélyt is okozhatott volna, ha a sípos ember nem fújt volna közbe. Csak ő tudta, hogy miért…

A szünetben Szabó mester alapos fejmosásban részesítette a hazaiakat, s ez szerencsére hamar megtette hatását. A második negyvenöt percben egyre-másra alakultak ki a helyzetek a MAC-Népstadion kapuja előtt, de az irányzékkal, és leginkább a szerencsével továbbra is hadilábon álltak az egyetemisták. Hőrich kétszer villant: előbb egy elfutás után cselezett vissza jól, de eltévesztette a hosszú felsőt, majd Katrust indította pontosan, a szélső azonban nagy helyzetből fölé-mellé bombázott. Nemsokkal később az erőszakos Éri lépett ki a védők közül, a kifutó portás felett átemelte a labdát, és amikor már mindenki gólt kiáltott, a betonszerű talajról a labda a felső kapufára pattant, a visszafutó védő pedig szögletre mentett. A vendégek kontrái olykor persze veszedelmesek voltak, Szira kétszer is bravúrral hárított (egyszer fejjel, hogy a csatár önbizalma egyszer s mindenkorra elszálljon). Aztán szögletből Kopi bólintott atomerősen - a felsőlécre persze, csakhogy érezzük: a szerencse ma még nem fogja meg kezünket. Végül a sokadik MAC-kontra, a már lesre apelláló hazai védelem mellett, célba ért, s ezzel a meccs el is dőlt (0-2).

Hiába játszottunk meggyőzően a második félidőben, gólt talán másnap estig se szereztünk volna, anélkül pedig nehéz nyerni. Így sajnos maradtunk a tabella legalján, egyelőre győzelem nélkül.

Az öltözőben aztán Áron remek kis csapatépítő tréninget talált ki (Kopi, nekem is ez jutott eszembe még akkor), midőn bezárt szekrényének kulcs hiányában történő kinyitásával tesztelte a még jelenlévőket. Miután a konzervnyitós módszer csődöt mondott, a kihegyezett szögletzászlós feszítés Kopi kézierejével kombinálva meggyőzte a lakatot az emberi elme felsőbbrendűségéről. Áron feltevése egyébként az volt, hogy kulcskarikájáról valaki lelopta a kulcsokat, majd távozott. Nem kellett Hercule Poirot-nak lenni ahhoz, hogy belássuk, ez a teória kissé nyakatekert, pláne, hogy később nadrágzsebemben megleltem az ominózus kulcsokat is. Kopi persze így is kiérdemelte a nap embere címet. Hát még ha az a fejes is bemegy…
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.