[jegyzőkönyv]

Tudósítónk: Helmle Péter

Meddig tarthat még a nyeretlenségi széria? – tette fel a kérdést a Rozsdás zuhanyhíradó riportere Witakker II-nek, a neves taktikusnak (és persze BEAC-szakértőnek) a BEAC idei teljesítményével kapcsolatban. A Csepeli Vasmunkás egykori ásza ősz szakállát birizgálva egy pillanatra magába mélyedt, majd válaszolt: „Érdekes a csapat idei teljesítménye. Nem kap sok gólt, de nem is nagyon rúg, így pedig nehéz nyerni. Amikor pedig viszonylag jó teljesítményt nyújtottak a fiúk, megvoltak a helyzetek, a lövések a kapufán csattantak vagy éppen mellécsúsztak. Szerintem ez inkább pech, mint mély kút. Kétségtelen, a pontok alapján most sem ők az esélyesek, de ebben az osztályban bárki megverhet bárkit, úgyhogy szerintem behúzzák az első győzelmet a srácok.”

Tényleg nagyon hiányzott már a győzelem semmivel össze nem keverhető édes íze a blanconegroknak, de a kellemes érzethez ezen a hétvégén otthon (mégis idegenben) a Szabadkikötő csapatán keresztül vezethetett az út. A vezetőség, félve egy újabb csapadékos szombattól, a Siketek pályára helyezte az éppen esedékes kettős rangadót, ugyanakkor a múlt heti események – kordonállítás, kapulakatolás – tükrében talán lassan már nem is használhatjuk a Bogdánfyra az „otthon” kifejezést. Abból a szempontból nem is volt baj az albérlet, hogy az „egy” (Geri, sajnos csak az „egy”!) ezen a pályán még veretlen, így bizakodva tekinthettünk a jövőbe.

A múlt heti játékoshiány után újra a bőség zavarával küzdhetett Szabó mester az öltözőben, de így legalább az általa legjobbnak vélt csapat vehette fel a küzdelmet a csepeliekkel, még az arcátlanul sokat késő Helmle dr. is befért a kezdőbe (mondjuk, nála voltak az igazolások, labdák stb.)

Ezúttal végre jól kezdett a BEAC – talán a szokatlan, Pécsi MSC-szerű (lehet MFC is), piros-fekete színösszetétel tette (Ita Bálintnak ragyogott is a szeme) –, játékosai labdavesztés után azonnal letámadták az idősödő ászokkal tarkított Kikötő középpályáját és védelmét, így a labda csak elvétve jutott el a hazaiak védőharmadába. A BEAC csatárai viszont pontatlanok voltak a kialakított helyzeteknél (bár Papp fejese lehet, hogy bent volt); így ahogy az már lenni szokott, az első veszélyes pontrúgásból Rácz megszerezte a vezetést a látogatóknak (0-1). Sajnos az esetnél nagy vetődést bemutató Sziráki megsérült, de védett tovább. Pár perccel később a kapufa átka még sújtotta az egyetemistákat (Hőrich lőtte) – az eset érdekessége, hogy ezúttal a vendégportás szorult ápolásra. Két perccel később Katrus kétszer mentett meg egy indítást, majd középre adott az üresen ácsorgó Flaskayhoz, aki a kivetődő kapusba lőtt az ötösről, a kipattanóból viszont Jakó, az öreg harcsa megmutatta az ifjoncoknak, hogyan kell ezt csinálni: ballal, technikailag nem könnyű helyzetből, a levegőből helyezett két védő mellett a kapu bal sarkába (1-1). Két minutummal később Flaskay is kedvet kapott: előbb kissé egykedvűen tolta meg a labdát, majd úgy jó huszonötről a kint álló cerberus felett a kapu közepe táján a léc alá bombázott (2-1). S ha egy üzlet beindul! Újabb kétszer hatvan másodperc elmúltával egy szabadrúgás utáni kipattanó Katrushoz került, aki – bár mindenki lövésre bíztatta – előbb tolt egyet a labdán, majd 18-19 méterről végül megsuhintotta a játékszert, ami a vetődő kapus kezéről félmagasan vágódott a ketrec bal oldalába (3-1). A Kikötőre kilencet számoltak, és kis híján meglett a kiütés is! A félidő végén Papp kiváló indításával Hőrich vágtathatott egyedül kapura, a kivetődő hálóőr felett el is emelte a labdát, s bár már mindenki gólt kiáltott, a „pettyes” a kapufán landolt. Az átok tehát már csak Ricsit kísértette.

A szünetben a sérült Jakó helyett beállt a trükkös Reider, s mindenki az eszébe véste, hogy a meccsnek még nincs vége. (A két mondatrész között van összefüggés?! Bocs, Robi! – A szerk.)

A második félidőben ugyan nem érkeztek futószalagszerűen a helyzetek, mégis többször bevihették volna a kegyelemdöfést a hazaiak, ha egy kicsit jobban koncentrálnak. És igaz mindez a játékvezetőre is. Mert előbb ugyan Ricsi hibázott kihagyhatatlan ajtó-ablak szituációban (fel a fejjel, egy nappal korábban David Villa még ordítóbb helyzetből lőtt a kapufára!), ám később ugyanő kivonta magát a játékból az iskolapéldába illő tétlen leshelyzetében, így Miki szabályos gólt szerzett, amit a bíró először – helyesen – meg is adott, majd – tévesen – visszavont. (A meccs végén elnézést is kért a hibáért – szerencsére lényegtelen volt.) A vendégek próbálkoztak, de igazán csak pontrúgásokból jelentettek veszélyt a BEAC kapujára (egyszer csattant a kapufa is), viszont negyedórával a hármas sípszó előtt egy jobb oldali beívelésből a lemaradó védők mellet sikerült a szépítés is (3-2). De mielőtt még túl meleg lett volna a végjáték, a kitámadó kék-fehérek mellett Flaskay meglógott, s a jobbösszekötő helyéről a beadásra kilépő portás mellett a rövid sarokba helyezett (4-2). Említsük még meg Szabó Laci cselsorozatát, ami ollézást váltott ki a hazai szimpatizánsokból, s ha a végén a piros cipőjét idén fehérre váltó fedezet a hosszút célozza, s nem a rövidet, még nagyobb különbségű győzelmet jegyezhettünk volna fel.

No, de ne legyünk telhetetlenek, végre puttonyban a három pont! 

Witakker II elégedetten üldögélt kedden a stúdióban: „Én megmondtam, a kapufáról egyszercsak elkezdenek befelé is pattanni azok a labdák. Most már elindulnak felfelé a fiúk.”

S ne feledjük, Witakker II még sohasem tévedett.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.