[jegyzőkönyv]

(Első) tudósítónk: Gloviczky Tamás

A BEAC labdarúgócsapata körül az utóbbi hónapokban zajló problémaáradat (drága pálya, még drágább villanyvilágítás, más pályákon, késő este való edzések, kordonok a pálya körül stb.) egyik csúcspontjához érkeztünk ezen a szombat délutánon, amikoris 30 perccel a kezdés előtt éppen tizenegyen voltunk, igazolásunk azonban egy szál se...

FIGYELEM!, "tovább" után második (egyben állandó) tudósítónk, Helmle doktor is megosztja velünk, amit a meccsen látott!- a szerk.

Ha Helmle Petinek nem jut eszébe, hogy az igazolások valószínűleg Ákinál vannak, aki aznap délelőtt mondta le a meccset, tán még most is az öltözőben ülünk lehorgasztott fejjel az elvesztett mérkőzés apropóján. De ekkor beindult a – BEAC-nál már jó néhányszor megcsodált – hadigépezet: Fodor Csabi riasztotta Ákit, ő (realizálva végzetessé válható hibáját) versenyautóba pattant, a Mester kicsikart 15 percet a bíróktól, a csapat pedig kislattyogott a pályára. A meccs kezdetének időpontjában a Mester eligazítást tartott (a kispadra csodák csodájára nem került senki) és a csapat egyetlen érzékeny pontjára helyezte a hangsúlyt a mérkőzés megnyerése érdekében: a „BEAC SZÍVRE”.

Minden jelenlévő átérezte a (sanyarú) helyzetet, ami már a melegítés közben is meglátszott. Egy emberként ugrottunk fel 1 perccel a 15 perc lejárta előtt, amikor is Áki egy teljesen ismeretlen utcán (valószínűleg speciális behajtási engedélye volt oda), de a pályához tényleg a legközelebb, az igazolásokat lebegtetve kipattant a kocsijából. Fél perc múlva már megkönnyebbülten futottunk ki a kezdésre – a Mester távolléte miatt – Daróczi Gábor szakosztályvezetőnk gardírozása alatt.

A Peti által percről percre leírt mérkőzéstudósítástól (lásd alább - a szerk.) most eltekintenék, lévén nem is emlékszem már a dolgokra. Egy biztos, a hosszú meccsek óta megcsodált BEAC-védelem ma is hiba nélkül teljesített. Szerencsére ezen a délutánon a támadó szekció is felnőtt hozzá, bizonyítva azt, hogy nem kell még temetni az egykor csapat-gólkirályi címmel és 50 m-es gólokkal büszkélkedő Papp, Hőrich párost. Az első félidő nem túl izgalmas játéka után az 56. percben egy Usain Boltot megszégyenítő sprint után a combfeszítőm egy nagy durranás kíséretében megadta magát. A támadást Szira nagy bravúrral hárította, de a labda csak nem akart a partvonalon túlra szállni, hogy a cserét elvégezzük (ja, Áki és a később megjött Kopi és Szabó Laci révén már három cserénk volt). Két perc múlva szóltam Szirának, hogy szándékosan rúgja ki a labdát a csere miatt, hiszen már az oldalvonalnál vonszoltam magam, de vagy nem hallotta, vagy képtelen volt arrafelé állítani a lábfejét. A lényeg, hogy a kirúgásból (Áki megmondta előre, miközben a kezét fogtam, hogy el ne dőljek, hogy csak a gól után kérjek cserét) Papp Gabi elviharzott a bal szélen és a bal alsóba lőtt. Így már megnyugodva adtam át a helyem, ráadásul Ricsi 15 perccel később bebiztosította a győzelmet.

Azért bebizonyítottuk, hogy ha pályánk már nem nagyon, CSAPATUNK és SZÍVÜNK azért még van!
 

***
 

(Második) tudósítónk: Helmle Péter

Amikor háromnegyed kettő után pár perccel az Újpest U19-es csapatának ifjú középpályása betalált a kapuba, s ezzel eldöntötte a Vasas elleni rangadót az egykori Vasas Izzó, majd Tungsram, ma nem tudom, milyen pályán, mi még nem tudtunk volna teljes létszámban kiállni a Duna elleni derbire. Kettőkor annyival volt jobb a helyzet, hogy megérkezett Papp Gabi a szereléssel, így teljes lett a kezdő, viszont ugyanekkor derült ki, hogy nincsenek igazolások. A fényképes lapocskák még csütörtökön keveredtek Ákoshoz, aki kihagyni készült a szombat délutáni sportfoglalkozást, így azonban menten autóba kellett pattannia, hogy viszontagságos utazás végén még éppen időben adhassuk oda a kis könyvecskét a sporiknak. Ha pár perccel később fékez a kerítés mellett, behúzhattunk volna egy újabb demoralizáló 0-3-at a Duna ellen…

A kezdőcsapat összeállítása nagy fejtörést tehát nem okozott, bár időközben szépen gyűltek a cserék is (Ákos, ha már eljött, levetkőzött; Kopi a szünetben érkezett; Szabó Laci két gyerekkel tette tiszteletét, de a végén ő is beosont a gyepre), ami – mármint a folyamatos cserélgetés – a meccs végén ki is verte a biztosítékot ellenfelünknél. A nagy BEAC fanatikusok örömmel üdvözölhették újra két régen látott kedvencüket: Fodor Csabi jobbhátvédként, Erdei balfutóként szorgoskodott. Az idegek csatáját végre megnyertem: eltaláltam a sípot rejtő kezet, így mi választhattunk térfelet, s nem kellett a lemenő Nap sugaraival kiégettetnünk a retináinkat.

A játékot a hazaiak kezdték aktívabban, a BEAC ritkán jutott el a már múltkorjában is igen hosszúnak érzett pálya másik végébe, ám az első lehetőség mégis előttünk adódott. Papp szabadrúgása az előrevánszorgó Helmlét találta üresen, ám ő (én) a jobb sarok vagy Flaskay helyett a középutat választotta, a lövés passznak hosszúnak, gólnak szélesnek bizonyult. A Duna egy kontra során lőhetett volna gólt, de a második hullámban érkező fedezet elhamarkodottan a Glovi és Fodor Csabi által takart kapu mellé helyezett. Miután egy baloldali bedobást a folyami kapus majdnem a saját hálójába dobott, egy jobbos taccs után Flaskay is megvillant. A támadó gyönyörűen fordult le két védőjéről, ám a rossz talajon megcsúszva az égbe bombázott. A hazaiak erre egy érvénytelen góllal és néhány veszélyes szituációval válaszoltak, de az első játékrész végül találatok nélkül pergett le.

A szünetben a fáradt Erdeit Kopi váltotta a középpályán, Papp Gabi pedig kivonult a szélre. Szira jelezte, hogy egygólos meccset játszunk, ha betalálunk, miénk lehet a három egység. Kicsit tévedett, de ne szaladjunk ennyire előre.

Sajnos, a félidő elején egy középpályán elvesztett labdából gyorsan indítottak a hazaiak, az egyetemisták villámgyors belső kettőse (aki nem értené, Glovi és én) persze simán levédekezte volna az attakot, ha az utóbbi időben kabalamalacnak is beváló Glovi egy hirtelen mozdulattól nem szakadt volna meg, így Szira mentett ziccerben jobb karral, a kipattanót pedig Tóth Gyuri takarította el. A sérülés pár perces káoszt eredményezett, már mindenki óbégatott is az éppen a labdát babusgató Szirának, hogy rúgja ki a játékszert, ám ő inkább Miki felé ívelte azt. A csatár keresztlabdáját aztán Papp Gabi tolta be vállal az üres területre, s mivel senki sem érte utol a hatalmasakat lépő szélsőt, tizenkét méterről a kimozduló hazai portás mellett a bal alsóba helyezett (0-1). Végre, Gabikám, már elég régen vártunk egy ilyen megmozdulásra! Ákos pedig a gólöröm közben-után végre felválthatta a lesántikáló középhátvédünket. Pár perccel később növelhettük volna az előnyt, ha a spori büntetőt ad a saját magát kézen lövő hazai védő ellen (szerintem egyébként az ilyen esetek nem érnek „tizit”, csak szembetűnő, hogy ellenünk mindig megadják), ám az ellenoldalon rögtön nagyvonalú volt. Egy ártatlan szituációban – ha akarom volt szabálytalanság, ha akarom nem, ha akarom belül volt, ha akarom nem – mutatott a pontra, az esetnél fejbe talált Szira nem is akarta elhinni az ítéletet. Meg is ijedtem, mert kapusunkon a dezorientáció jeleit véltem felfedezni, tévesen: a tizenegyes még csak ki se jött róla, így megnyugodtam. Meg a többiek is. A következő húsz percben jöttek a sárgába öltözött hazaiak becsülettel, de mivel időközben ráleltünk a helyes felállásra (Ákos emberfogóból előbb a középpálya közepére került Kopival cserélve, majd balra Papp Gabival váltva – a poszthalmozás egyébként ikonunk egész pályafutását hűen tükrözi), sok zűrt már nem okoztak. Az utolsó tíz perc aztán már a vendég kontrák jegyében telt, előbb Katrus ugratta ki kiválóan Hőrichet, aki ugyan elsőre a kapusba lőtt, de a kipattanóból már nem hibázott (0-2); majd Papp Gabi ismételte meg mutatványát, ezúttal középen lépett ki, csak most a kapus lábbal védett; végül egy gyönyörű támadás végén Ricsi fejelt Miki kissé erős beadásából az üres kapu fölé.

A hármas sípszó egy kaotikus meccs végére tett pontot. Alig jöttünk össze, pár percen múlt a játék nélküli zakó, Andrásnak a kezdés előtt el kellett mennie – joggal mondhatta, most kiderül milyen csapat vagyunk. De fejben szerencsére most is rendben voltunk, mint meccsek óta már, s a küzdelmes első félidő után megérdemelten nyertünk. A védelem többnyire jól rombolt, Robi most is rengeteget szerelt, Papp Gabi végre hozzátette a benne rejlő pluszt, elől pedig mindenki jókor húzott elő valamit a tarsolyból. A meccs embere persze Szira volt. Nem hallgatott ránk, amikor cserélni akartunk, ebből lett az első gól, majd tudta merre dőljön a legmelegebb pillanatban, s persze egy-két ziccert is megfogott. Lassan számolgathatja a gól nélküli perceket is.

Hosszú veretlenségi szériánkba végre egy újabb, a sok iksz után már nagyon hiányzó győzelmet is illeszthettünk, s talán megkezdhettük a felfelé lépegetést a tabellán.

Már csak két meccs van, nem kéne elrontani a sorozatot!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.