[Grund 1986 FC – BEAC, BEAC – Pestszentimrei SK, BEAC II – Újpesti Haladás FK]
  

Tudósítónk-összegzőnk: Helmle Péter

Mindenképpen valami hosszú, jelen esetben az utolsó három meccset felölelő hőskölteményre gondoltam e kissé, vagy talán nagyon is hektikus, de a BEAC életében minden kétséget kizáróan rendhagyó, az állóvizet felkavaró szezon végére. Tavaly augusztusban, magunk mögött hagyva a sokszor szép, ám a vége felé talán kissé fásulttá váló Glovi-érát, még a média figyelmét is magunkra irányítva, a volt szövetségi kapitánnyal, Várhidi Péterrel, és edzőtáborral kezdtük a felkészülést a Balaton déli partján. A hangulat remek volt, végre egy csapat tehetséges fiatallal (a BEAC Juniorból), és néhány egyetemistával kiegészülve, felfrissülve vághattunk neki a pontvadászatnak. Az őszi szezon mindezek ellenére csalódást keltően zárult, bár sem pontszámban (mégha kevés is volt), sem helyezésben nem voltunk messze a középmezőnytől. A BEAC II. mindeközben a sérült Flaskay Miki irányításával a tét nélküli tartalék bajnokságot a BLSZ III-ra cserélve vitézkedett, két meccset leszámítva, reménykeltően.

A sok-sok, olykor sajnos személyeskedésbe torkolló vitát is hozó téli holtszezon után a tavaszt mindkét csapatunk új edzővel köszöntötte. Az „egy” Szabó Andrással (hiába, ha egy üzlet beindul, már csak pro licenszes tréner aspirálhat a padra), a „kettő” mindnyájunk nagy örömére egy igazi visszatérővel, Gyurgyák Janival a fedélzeten indult a bajnokság második felébe.

Ám még mielőtt a tavasz, és az egész év rövid összegzését folytatnánk, nézzük sorrendben a szezon utolsó mérkőzéseinek (Grund – BEAC, BEAC – Pestszentimre, BEAC II. – Újpesti Haladás) összefoglalóit!

A tavaszi nagy meccstologatós vetélkedő után már a fene se tudja hanyadik fordulóból az utolsó hét szerdájára halasztott Grund elleni meccs esélyesei finoman szólva sem mi voltunk. Még a közismerten BEAC-szimpatizáns Witakker II sem mert volna nagyobb összeget tenni a zebracsíkos egyetemistákra, holott legutóbb, a brazilok elleni felkészülési meccsen gondolkodás nélkül fogadott kedvenceire. A csodálatosra varázsolt Bányaparkban edződő hazai csapat pimaszul fiatal tagjai – legidősebb kezdőjátékosuk, a jobbhátvéd Laci bá’ is csak 33. évét tapossa, ellentétben a mi nagypapakorú reprezentánsainkkal – a bajnokság végére az aranyérem legnagyobb várományosaivá léptek elő. Na jó, heti hat edzéssel, plusz egy meccsel az aranylábakban mi is eredményesebbek lennénk.

Az este hatkor is borzalmas hőségben kezdődő meccs rögtön déja vu élményt nyújtott a jó emlékezőtehetséggel megáldott/megvert BEAC-isták számára. Pár évvel ezelőtt a kezdőrúgásból a hazaiak által balra, meredeken előreívelt labdát Nagy Dani befelé passzolta, Helmle és Aubel E. lemaradtak, az érkező csatár pedig úgy 23 méterről elemi erővel bombázta a léc alá. Most annyi volt a változás, hogy a kezdőrúgást Ita Banya ugyan az oldalvonalon kívülre bólintotta, de arra senki sem számított, hogy a Grund villámgyors bedobást végez el a pályán körbe, sunyin lerakott cserelabdák egyikével. A lövés tán húszról jött, nem is volt olyan életerős, de becsúszott a vetődő Tóth Tomi kezei alatt (1-0). A nagy pofon után negyedóráig még kereste magát a vendégcsapat, majd Szabó Laci sokat kritizált, de felettébb eredményes piros topánkái villantak újra, sajnos a lövés a léc fölé szállt. Kovács sporttárs Flaskay nyilvánvaló buktatását hogy, hogy nem, tovább engedte, az ellenoldalon persze sípolt Zsemle doktor lépegető exkavátort idéző keresztezésénél. A hosszúra löbbölt pontrúgásnál a vendégvédők és Tóth kapus sem állt a helyzet magaslatán, így a kaputól egy méterre helyezkedő hazai védő könnyedén passzolhatott az üres kapuba (2-0). A 42. percben a félidő végére magára talált Katrus nyargalt el szokásához híven a jobb oldalon, centerezését Flaskay nem tudta kapura lőni, de becsúszva még elérte a játékszert az alapvonalon, és „nulláról” a portás által hanyagul üresen hagyott (nem hitte, hogy onnan be lehet csavarni) kapuba emelt (2-1). Szép találat volt, és izgalmasnak ígérkezett a második félidő! Azaz, csak ígérkezett volna, ha az utolsó percben a Grund egy kipattanóból eleresztett erős lökettel nem szerezte volna meg harmadik gólját is (3-1). A második félidő az 50. perctől, amikor a sárga-kékek beállították a 4-1-es végeredményt, nagyjából eseménytelenül telt, a BEAC-gát és Tóth Tomi a csúszós kesztyűjével (rossz tégelyt, a síkosítóét tette a táskába otthon) ekkor már magabiztosabban állta a sarat.

Kis szerencsével lehetett volna szorosabb az eredmény, de nem feltétlenül ezt a meccset kellett megnyerni. Hanem a hétvégit, az utolsót a sorban.

*

A szaharai hőség szombatra sem enyhült, így az immáron tradícióvá nemesedett szezonvégi Szecska-látogatás miatt délelőttre áttett BEAC – Pestszentimre derbin a két keret valamennyi tagját, no meg az edzői stábokat is a hőguta kerülgette. Utólag persze könnyű okosnak lenni, de azon kis csapat (Baki, Glovi, Itabanya, Árcsi és Zsemle) miatt, amely végül meglátogatta a Széchenyi-fürdő ódon falait, nem volt értelme megváltoztatni a szokott kezdési időpontot.

Keretünkből ezúttal hiányzott a gyorsaság, mivel Katrus Tomi disznóvágáson (júniusban!), Arnold talán lagzin, a Dunakeszi felé kacsingató Papp Gabi pedig betegszabadságon „vett részt”.

Egy győzelemmel valamennyi esélyünk még maradt a 8. hely megszerzésére, vereséggel viszont kb. ugyanannyi volt a valószínűsége a 9. hely elbukásának. Vendégeink viszont élet-halál harcot vívtak, még a három pont megszerzése sem garantálta „egybés” tagságukat. Sajnos, ez a motivációs különbség a kezdősípszótól meg is látszott a pályán, bár a 14. percben az egész évben egyenletes jó teljesítményt nyújtó Koplányi Kopi Tóth Gyuri remek szögletéből végre a hálót is megzörgette fejjel, egyszersmind igazolva Jakó váteszi képességeit (az öreg harcsa bemelegítés közben megnevezte nekem első gólunk szerzőjét, bár az eredményt fordítva „látta”). A talán az embertelen hőségtől elcsigázott blanconegrok ezután sem csináltak semmit, a piros mezes vendégek viszont hiába csipkedték magukat, egyik helyzetet hagyták ki a másik után. Már-már úgy nézett ki, a BEAC ma nem kap gólt, ám ekkor egy bohózatba illő jelenetsor végén egyenlített a Pestimre. Reider Robi az utóbbi időben szerencsére elfeledett és mellőzött önveszélyes szólóba kezdett az oldalvonal mellett, végül hazafelé gurított, pont az ötösön álldogáló Tóth Tomi, valamint a tizenhatos környékén cammogó Helmle közé. A védelem két legutolsó tagja egy nem eléggé begyakorolt páros gyakorlatba kezdett, vagyis addig vártak egymásra, míg az arra kóválygó center az ekkor már későn ocsúdó duó között a hálóba kotorta a játékszert. Ha a bekapott gólt betegséghez hasonlítjuk, ez a találat méltán érdemelné ki orvosi körökben a polifaktoriális jelzőt. Az egyenlítés sem szólaltatta meg a vészcsengőt, az egyetemisták továbbra is elképzelés nélkül kóvályogtak a gyepen, amit a kiesés ellen harcoló vörösök egy oldalszabadrúgásból büntettek: a labda a kapu előtti tömegen érintés nélkül átjutva vágódott a hosszú alsóba (1-2).

Szünet után a Pestimre büntetőből szerzett harmadik gólja után kissé megélénkült a játék, helyzetféleségeket is feljegyezhettünk, és a 77. percben Kopi középre fejelését Baki, a lift okosan az elmozduló portás helyére bólintott (2-3). A vendégeken a pánik lett úrrá, közel volt az egalizálás, de egy buta labdavesztést követően a veszélyes pestimrei center szép szóló végén önmaga harmadik, csapata negyedik góljával beállította a végeredményt (2-4). Csapnivaló, akaratgyenge, helyenként lélektelen játékunkkal persze nem is érdemeltünk mást, mint vereséget.

Azóta persze tudjuk már, hogy így is a 9. pozícióban zártuk a bajnokságot. Ha a helyezést nézzük, egy helyet előre léptünk a tavalyi pontvadászathoz képest, ugyanakkor egy évvel ezelőtt két ponttal többet (37) gyűjtöttünk. Gólarányunk 46-59-ről 50-64-re változott, avagy gyakorlatilag változatlan maradt. Ami örömteli, hogy idén is a mérkőzések többségén, mintegy kétharmadán képtelenek voltak legyőzni bennünket ellenfeleink (8, 11, 11). Érdekesség, hogy az érzetre sokkal jobb, bár hullámzó tavaszi idényben végül csak három ponttal (16 után 19) gyűjtöttünk többet, mégis négy helyet léptünk előre, ami azért jelentős javulás. Tizennéggyel többször vettük be ellenfeleink hálóját (18 után 32), míg kapusaink szinte ugyanannyiszor nyúltak maguk mögé (31, 33). A gólkirályi címet Rapcsák Benji vitte el 10 dugóval, a Komár Laci által majdnem megénekelt táncoló piros lakkcipőknek köszönhető 6 találat Szabó Lacitól kellemes meglepetés. Az év játékosa a titkos szavazatok alapján (Jakobszen Tamást és Katrus Tamást megelőzve) Koplányi Gábor lett, teljesen megérdemelten.

Így zárult hát a rendhagyó szezon az „egynek”, jövőre egyenletesebb teljesítményt nyújtva van esélyünk előre lépni. Nekem kezdetnek mondjuk megtenné a pozitív győzelem/vereség mérleg és gólkülönbség.

***

De ne feledkezzünk meg a „kettő” szezonzárójáról sem! A hangzatos ígéretek ellenére este hatkor csak a Szecskás különítmény (mínusz Glovi, aki ekkor „fáradt el” először ezen a napon) alkotta a lelkes B-közepet, bár igaz, a szurkolósereg, amely a meccs végére fergeteges hangulatot teremtett, végig folyamatosan hízott a 90 perc során. A sárgába öltözött hazai fiatalok, bár már le kellett mondaniuk az éremről, és így a feljutásról, szépen akarták búcsúztatni a szezont, és nyilván ki akarták szolgálni fanatikusaikat is. Ennek megfelelően azonnal támadólag léptek fel, az Újpesti Haladás jó ideig csak messziről nézhette a BEAC kapuját. A tavasszal szűrőként végig jó teljesítményt nyújtó Nagy Dani ezúttal a középpályáról tömte remek labdákkal a csatárokat, elsősorban a gólzsák Husztit, de a meglepetésre balhátvédben kezdő Erdei Őzike Gabi is remek elfutásokkal (nomen est omen) vétette észre magát. A helyzetek megvoltak, a gól azonban nem. Ekkor szólalt meg mellettem Baki: „Hű, ez amolyan tipikus 0-1-es meccs”.

Szira, aki a második félidőre volt a kapuba jelölve, szinte ugyanebben a pillanatban fordult hátra a kispad felől, és ismételte meg szinte szó szerint a Lokomotív szavait. Láthattak már néhány meccset, mert pár perc múlva az Újpesti Hali, jószerivel az első valamirevaló támadásából megszerezte a vezetést (0-1). Szerencsére a fiúk nem görcsöltek be, és még a szünet előtt egyenlítettek egy volt VPG-s akcióból: Farek indított a felezővonal környékéről, a megálló védők között kilépő Nagy D. pedig, bár kissé hosszú volt az indítás, még el tudta tolni a labdát a kimozduló kapus mellett, így a játékszer akadálytalanul pattogott a hálóba (1-1). A második negyvenöt percben a szokásos cseréket most is meghúzta Gyurgyák mester (saját magát is beállította a tréner), de az első játékrészben látott ziccerekig ekkor már nem jutottak a fiúk, inkább pontrúgásokból láthattunk veszélyes helyzeteket. Amikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent, egy szabadrúgásból beívelt labdát Gál Peti fejelt kapu felé, Huszti pedig estében, kapásból, ahogy kézilabdában tanítják, a cerberus feje fölé bombázta a játékszert (2-1). Leírhatatlan fieszta vette kezdetét, a B-közép hullámzott, rigmusokat skandált, éltette kedvenceit. A srácok csak éppen hason nem csúsztak a közönség elé, de ez a pályát szegélyező rekortán miatt ezúttal megbocsátható volt.

A BEAC II. első blasz hármas évében a dicséretes 4. helyet szerezte meg, és csak nüanszokon múlt az érem és a feljutás kivívása. Az őszi menetelés Flaskay Mikivel 18 pontot és 6. helyet ért (5 győzelem, 3 döntetlen, 5 vereség; 26-27-es gólkülönbség), a néhány kiváló meccs mellé sajnos beférkőzött két váratlan vereség, de a csapatszellemet már akkor sem érhette kritika. A tavasz viszont Gyurgyák Janival egészen parádés lett: 9 győzelem és 3 döntetlen mellett mindössze 1 vereség; 31 rúgott, 18 kapott gól; és persze a 30 pont, no meg a tavaszi elsőség. Ezek a számok egy összekovácsolódott, a tétet is elbíró társaság képét tükrözik. A gólkirály Nagy Gábor Imre (Huszti) lett 10 találattal, a legjobb játékosnak járó díjat Somogyi Miki vehette át (második: Nagy Dániel, harmadik: Sziráki András és Nagy Gábor Imre holtversenyben).

Sokakkal ellentétben én nem sajnálom az elmaradt osztályváltást (az érmet persze igen), mert a másodosztály talán nem hozna annyi sikerélményt, mint amennyire egy tovább erősödő csapat számíthat jövőre ugyanebben a csoportban. Akkor már talán nemcsak a feljutás, hanem a minél szebb, vagy a legszebb érem megszerzése lehet a cél.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZsR 2010.06.29. 16:23:26

Jó volt ezt így végigolvasni, köszi Peti! Az utolsó bekezdéseddel pedig teljesen egyetértek. R.

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: