Witakker II, a neves taktikus és híres BEAC-szakértő ismét a stúdióban ült és elemzett. Azon morfondírozott, vajon mire megy kedvenc alakulata a dunai halászok ellen.

„A BEAC az idényben először végre jó formába lendült. De nem tudom, hogyan hat a fiúkra a múlt heti kényszerű játékszünet: fokozza a harci kedvet, és meg akarják enni az ellenfelet, vagy éppen hogy kiesnek a ritmusból.  A Vizafogó pedig a folyami randevún (a Duna ellen – a szerk.) elszenvedett nagy ruha után próbál ocsúdni. Meglátjuk, én azért az egyetemi ifjakra tenném a voksot, de nem lesz könnyű.

Picit a ’90-es évek Energia elleni derbijeihez tudnám hasonlítani a találkozót, jobb volt a BEAC, de mindig nehezen boldogult, sok volt a döntetlen. Az egyiken Izsó Pisti mekkora gólt rúgott!” –  folytatta volna még az anekdotázást a legenda, ha a műsorvezető közbe nem szól. 

A vasárnap délután hatkor kezdődő mérkőzésre az Elektromos sportpályán került sor, a ragyogó idő viszonylag szépszámú  nézősereget (32 fő) csalogatott ki a hangulatos lelátóra. A BEAC jó hangulatban vonult ki melegíteni, a sasszeműek pedig rögtön felfedezhettek egy meglepő edzői húzást, Szabó András az eltiltott Papp G. helyett Reidert állította balhátvédnek. Ez azért volt feltűnő, mert a népszerű Robi a bemelegítés alatt nem volt hajlandó elmozdulni a térfél bal oldalán a vonal mellől, és csak gyengébbik (bár Robi esetében ez ugye értelmezhetetlen) lábával ért labdához, bevonuláskor pedig gyakorlatilag kötéllel kellett a pálya közepére vonszolni. A sötétkékben feszítő hazaiak viszont valóban inkább egy folyami halászatra induló, a Dunában ma már nagyon ritka, hatalmas testű vizára (Huso huso) cserkelő társaságra emlékeztettek, semmint futballozni vágyó csapatra.

Ilyen előzmények után a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést, és kapujukhoz szegezték a vendéglátókat, akik eleinte halovány kontrákkal próbálkoztak. A játékvezető, a szokásoknak megfelelően Katrus első sprintjénél és buktatásánál nem látott szabálytalanságot (a szakma ezt a jelenséget egyébként már a Katrus-effektusként tartja számon: a fedezet ütközés előtti utolsó pár métere annyira gyors, hogy a bírók gyakorlatilag nem érzékelik a szabálytalanság tényét, ez a pár pillanat kiesik számukra; de már bőszen gyakorolnak, a hibákat kiküszöbölendő), viszont Flaskay tizenhatoson belüli akasztásáért nem habozott a büntetőpontra mutatni. Eldőlni látszott a meccs, érezhető volt, hogy megindulhat a gólgyártás. Igen ám, de az eddig magabiztos Helmle valamilyen különös okból szakított hagyományaival (magam sem tudom, miért), és a jobb sarokra célzott. A lövést a hazai portás gyors vetődéssel hárította, a szögletből meg nem lett semmi. Aztán megindultak a gólok – a következő 24 percben hét gól esett –, csak nem pont így képzeltük! A 16. percben egy kósza jobb oldali támadást követően villantak először a kékek (1-0), négy perccel később egy szép támadás után jött az egyenlítés. Reider viharzott el a bal oldalon, átadását Jakó küldte kapura, az eltört labda a tizenhatoson tanyázó Szabó L. elé perdült, s a középpályás jobbal, ütemtelenül, a labdát furcsán eltalálva, a hosszú felsőbe emelt (1-1). A kapus nem védhette az ívelést. A 24. minutumban egy jobb oldali beadás átszállt a hosszúra, s a tizenhatos sarkáról a hazaiak balhátvédje (?) hatalmas gólt ragasztott a jobb felső sarokba (2-1). Öt perc múlva Katrus sokadszor húzott el a jobb szélen, beadását Flaskay és Rumbold elpepecselte, a hosszún azonban Benji nem, jobbal a kapu közepébe bombázott (2-2). Az agilis Rapcsák egy vitatott bedobásnál gyorsan reagált, a taccs Mikit egyedül találta a büntetőterületen belül, sajnos a csatár rosszul találta el a lasztit. Benji azonban duplázott a 32. percben: 15 méterre a kaputól lövőhelyzetbe került, de egy védőt még elfektetett, mielőtt jobbal a jobb alsóba lőtt volna (2-3). Szép teljesítmény volt! A középkezdés után újra eldőlhetett volna a meccs, Benji ragyogó ütemben indította Mikit, aki egyedül mehetett volna a kapuig, de ezúttal nem volt olyan higgadt, mint a Szigeten, és 18 méterről elhamarkodottan mellé lőtt. Az ellentámadásból pedig jött az egyenlítés. Egy félpályás szabadrúgást ívelt előre a Vizafogó hátvédje, az egyébként jól játszó Reider és Tóth Tomi mintha egymásra vártak volna, a csatár meg élt a lehetőséggel, és a kapuba helyezett (3-3). A 40. percben pedig jött a flúgos futam vége, csak nem röhögtünk úgy, mint Mardel a rajzfilmben, mert az újabb jobb oldali beadást sem hibázták el a hazai csatárok (4-3).

A szünetben többszörösen is a fejünket foghattuk, hisz mindez nem volt benne a mérkőzésben, a Vizafogó jószerivel minden kapura lövését értékesítette, mi pedig nem figyeltünk sem elől, de legfőképpen nem hátul. András pokolian nehéz második félidőt jósolt, Jakót Tóth Gy. váltotta.

Röviddel a második 45 percet indító sípszó után Flaskay újra egyedül törhetett kapura, de már oda volt az önbizalom, s hiába volt három az egyes szituáció, a bepassz után elhalt az óriási lehetőség. A Vizafogó a biztonságra törekedett, a BEAC meddővé vált. Katrus újabb elfutása után a beadást a hazai cerberus Helmle elé ütötte, de ma a blanconegrok kapitánya is be lett oltva, a védő a gyakorlatilag üres kapu fölé emelt. Amikor már nem volt gólszag a levegőben, a csereként beállt Ita szöktette remekül Molnát Mettyút, aki végre higgadtan helyezett kissé kisodródott helyzetéből a kapu jobb sarkába (4-4). Ekkor a BEAC újra a maga javára fordíthatta volna az eredményt, de sajnos a meccs vége kártyacsatába torkollott. Előbb a jól játszó Benji kapta meg második sárgáját reklamálásért, s bár valóban szabálytalankodtak vele szemben, vitatkozása, ha nem is volt helyes, talán érthető volt. A kiállítást követő mondatra azonban nem volt szükség (a férfi nemi szerv folyamatos szájjal történő használatára szólította fel a sípos hármast, s mivel egyikük hölgy volt, tulajdonképpen csak 2/3 részt volt durván sértő a szösszenet). Egy perccel később Miki is a bírót „éltette”, ő is mehetett zuhanyozni, a levonulás közben történt affért viszont – azóta már tudjuk – olcsón megúszta. Az utolsó percben még átvészeltünk egy kapufára csorgó labdát, s ezzel véget is ért ez az őrült meccs.

András szerint megérdemeltük volna, ha ez az utolsó labda bevánszorog, a mai dekoncentrált, ostoba, hebehurgya játékunkkal nem járt nekünk valójában egy pont sem – és teljesen igaza volt. Örök igazság, vagy demagógia, de idegenben négy lőtt góllal nyerni kell.

Az Újbuda ellen viszont újra elő kell vennünk fegyelmezett énünket, és akkor nem lehet gond. Csak azt nem tudni, kik lesznek a csatárok…