Tudósítónk: Kis Róbert

Szombat esti frász

…és egy napsütéses szombat délutánon a Siketek SC sportkomplexumának vendégöltözőjében ismételten bebizonyosodott, hogy a világ azoké, akik mernek nagyot álmodni. Még akkor is, ha a kezdet döcögősre sikeredett. Hiába hárított el ugyanis minden papírmunka formájában feltornyosuló akadályt az ELTE-BEAC lelkes sportvezetése, olybá tűnt, hogy alapanyag hiányában a fúzióval létrejött gárda nélkül zajlanak majd le a BLASZ IV.-es fordulók. S mikor már a károgók és szkepticisták javában dörzsölték a tenyerüket, azzal a lendülettel és elszántsággal öltötte magára vörösinges szerelését 15 fiatalember, hogy történelmet írjanak. Nem túlzás, nem ámítás: a Budapest bajnokságok históriáskönyvének fellapozását követően büszkén jelentjük ki, hogy három különböző felségjelzésű „garnitúrát” egyedülálló módon a BEAC állított ki először. Természetesen az ilyenkor bevett szokásnak számító fotózkodás sem maradhatott el. A korábbi mérkőzésekről galériányi mennyiségű fényképet készítő, ezúttal a jobb bekk pozíciójára készülődő Fábián Marci cimborájának, Gál Petinek adta át a fotómasinát és a stafétabotot a 90 perc erejéig.

Származási hely: csapatképek

A gyors átmozgató gyakorlatokat, cicázást, rövid sprinteket kisvártatva a sporikkal való vizit követte, aminek folyományaként a szokásos névsorolvasás és sípcsontvédő-kocogtatás mellé egy pár perces autogramosztást is be kellett szúrnunk a napirendi pontok közé. Majd jött, aminek két elhalasztott bajnokit követően már kis híján a torkokon ragadt: „Kettő, három, ELTE-BEAC!” Fennhangon történő csatakiáltások ide, vagy oda, a meccs eleji történések azonban jobban hasonlítottak egy, a nászéjszakáját tapogatózó játszadozással töltő házaspárhoz. Gyorsan jegyezzük itt le azt is, hogy ostobaságnak és egyben öngyilkosságnak számított volna ajtóstul a házba rontani egy, az addigi két összecsapását 6 ponttal és 13-4-es gólkülönbséggel lehozó csapat ellen.

A kezdő sípszót megelőzően többen is úgy vélekedtek, hogy az összeszokottság segítheti majd igazán a hazaiakat. Nos, néhány percnyi türelemjátékot követően a mieink a Yellowstone parki Öreg Hűségeshez hasonlóan törtek előre, aminek eredményeként folyamatosan sikerült lesre állítanunk és ezáltal porrá zúznunk a Flotta támadójátékát. Rövid időn belül kiismerhetővé vált a taktikájuk – szinte minden akciójuk a bal oldalon futott végig –, így az ellen néhány hazaadás erejű lövés mellett egyetlen oldalhálóba lőtt lasztiig jutott az első félidőben. Sajnos az eredményesség terén mi sem örvendeztettük meg a nagyérdeműt. Az ellenfél büntetőterületéig viszonylag gördülékenyen sikerült eljuttatnunk lábról lábra a pöttyöst, ott azonban többször is megállt a tudomány. Ha nem az utolsó passzokba csúszott hiba, úgy a keresztléc segített be a hazai hálóőrnek játékosedzőnk, Kovács Geri 22 méteres, „hulló falevelet” megidéző lövése nyomán. Sőt, a félidő végéhez érve a jobb oldali kapufa sem vált közönségkedvenccé ELTE-BEAC-os körökben. Még mielőtt a meleg hatására az oxigénpalackokhoz kellett volna nyúlni, gondolt egyet a derék sporttárs és véget vetett az első játékrésznek.

Rögtönzött taktikai értekezlet a kispadok előtt, melynek hozományaként Magdics Sanyi jött be a jobb oldalra és rögvest kezdődhetett is a második játékrész. Túlzottan nagy változást nem tapasztalt az oldalvonal mellett ácsingózó nézősereg a korábban látottakhoz képest: jobbára a BEAC-os legények lábán járt a labda, de a mezőnyfölény mégsem púpozhatta ki a laszti helyett a hazaiak hálóját. Erre természetesen nem is került sor, de az első 45 perchez hasonlóan ezúttal is a kapufák és a keresztléc került főszerepbe. Előbb egy ajtó-ablak ziccernél Erdei Gabi passzát követően Vinczellér Jani belsőzésének állt ellent az alumínium, majd a hazai kapus a léc és a bal oldali kapufa segítségével imádkozta ki a bal finyóból Kovács Geri szabadrúgását. A kimaradt helyzetek következményeként a labdarúgás íratlan törvénye térdre kényszerítette együttesünket: egy jobb oldali szöglet után viszonylag rövidre sikerült a felszabadításunk, míg a lepattanóra ellenállhatatlanul lecsapó Horváth Gábor jobbosa 20 méterről kegyetlenül elsült. Egy szempillantásnyi ideig úgy tűnt a keresztléc ezúttal bennünket ment meg a góltól, ám a visszapattanó labda a tehetetlen Máté Peti hátáról a gólvonal mögé pattogott. (1-0) Öt(!) lőtt kapufa-keresztléc kombó után joggal dohogtunk: „A frászkarikába!”

Innentől kezdve macska-egér harcba fordult át a mérkőzés: még fentebb toltuk védekezésünket és megpróbáltuk a tizenhatosuk elé szögezni a Flottát, akik élve a kettészakadó pálya lehetőségével elszórt kontratámadásaik végén igyekeztek feltenni a pontot az i-re – sikertelenül. A túloldalon Bitai Zoli pontrúgás utáni fejesénél néhányan már gólt kiáltottak, azonban a játékszer hiába áhítozott megpihenni a ketrec bal oldalában, a hazai játékosok egyike hatalmas mentésével elódázta az egyenlítést. Sőt, az 1-0-s végeredmény ismeretében már azt is kijelenthetjük, eme mozdulatsor három pontot érőnek bizonyult. Összességében pozitívumok hada sorakoztatható fel az ELTE-BEAC III. bemutatkozó bajnokija kapcsán, ami hatékonyabb helyzetkihasználással megspékelve egy újabb merész álmokat eredményezhet. Azt pedig már első 90 percünket megelőző szűk, dolgos félév eredményeként leszűrhettük: a világ azoké, akik mernek nagyot álmodni.
    
 JEGYZŐKÖNYV

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.