JEGYZŐKÖNYV

 

 

Sajnos nem tudtuk hozni azt a játékot, ami pedig az utóbbi meccseken már - jobb csapatok ellen is - kezdett alakulni. De még ennek ellenére is megnyerhettük volna a meccset, jött azonban az utolsó 5-10 perc, ahol - érthetetlen módon - az emberelőnyünk ellenére is magunkra húztuk a Maximot. Vissza kell térnünk ahhoz a nyugodt játékhoz, ami az elmúlt meccseken már megvolt - és még jobban kell tudnunk összpontosítani az utolsó percekben! (KG)

JEGYZŐKÖNYV

 


Az edzések a héttől a SIKETEK-pályán lesznek

kedden 20:30-tól (II-III)

szerdán 20:30-tól (I),
illetve pénteken 19:00-tól (I-II-III)!


 


JEGYZŐKÖNYV


 

Habár ma sem voltunk igazán veszélyesek az ellenfél kapujára, ahogyan a hétközi kupameccsen, úgy ma is sokat volt nálunk a labda, bizonyos szakaszokban domináltuk a középpályát. Ha még elöl rá tudnánk tenni egy lapáttal, akkor sokkal beljebb lennénk, és jó eredményeket érhetnénk el. Nagy kár az utolsó percekben esett gólért (és a pillanatokkal előtte kimaradt lehetőségünkért...) - a vereségre semmiképp sem szolgáltunk rá. Öröm viszont, hogy a jövőhéten már péntek este elfeledtethetjük ezt a szerencsétlenül alakult meccset! (KG)

JEGYZŐKÖNYV

 


JEGYZŐKÖNYV


 


JEGYZŐKÖNYV


 


JEGYZŐKÖNYV
 

 


JEGYZŐKÖNYV



 


JEGYZŐKÖNYV


 

Tudósítónk: Kis Róbert


Szombat esti frász

…és egy napsütéses szombat délutánon a Siketek SC sportkomplexumának vendégöltözőjében ismételten bebizonyosodott, hogy a világ azoké, akik mernek nagyot álmodni. Még akkor is, ha a kezdet döcögősre sikeredett. Hiába hárított el ugyanis minden papírmunka formájában feltornyosuló akadályt az ELTE-BEAC lelkes sportvezetése, olybá tűnt, hogy alapanyag hiányában a fúzióval létrejött gárda nélkül zajlanak majd le a BLASZ IV.-es fordulók. S mikor már a károgók és szkepticisták javában dörzsölték a tenyerüket, azzal a lendülettel és elszántsággal öltötte magára vörösinges szerelését 15 fiatalember, hogy történelmet írjanak. Nem túlzás, nem ámítás: a Budapest bajnokságok históriáskönyvének fellapozását követően büszkén jelentjük ki, hogy három különböző felségjelzésű „garnitúrát” egyedülálló módon a BEAC állított ki először. Természetesen az ilyenkor bevett szokásnak számító fotózkodás sem maradhatott el. A korábbi mérkőzésekről galériányi mennyiségű fényképet készítő, ezúttal a jobb bekk pozíciójára készülődő Fábián Marci cimborájának, Gál Petinek adta át a fotómasinát és a stafétabotot a 90 perc erejéig.

Származási hely: csapatképek

Tudósítónk: Helmle Péter

 

Megálmodtam, sajnos. Persze a költő is megmondta, hogy az álmok nem hazudnak, de azért bizakodtam, hátha másként lesz. Az egygólos vereség azonban stimmelt. A szombat hajnali látomásban a bíró kegyetlenül elvezette a meccset, nem adott meg nekünk két szabályos gólt, volt egy jogtalan kiállítás, míg az ellenfelünk egy nevetséges büntetőből szerezte meg a győztes találatot. Ezzel szemben a valóságban a spori jól, sőt, ha objektíven nézem a történéseket, inkább nekünk kedvezve fújta a kilencven percet, egyáltalán nem ijedt meg az FFC szurkolói által keltett, olykor bizony félelmetes atmoszférától. Bár ezen a napon semmi nem emlékeztetett a februári kupameccs körítésére: sem a nézők, sem a kispad, sem a hazai játékosok. Ez egy sportszerű délután volt.

 

süti beállítások módosítása