május 30., szombat, 17:00, Jókai Mór út

Sujtó - Halpern, Farkas, Beke - Legény  Markovits, Molnár, Újvári, Svecz - Jónás, Erdei

G: Jónás, Markovits

"A csapat nem kezdett jól, már a hetedik percben kettővel ment az ellenfél két védelmi hibát kihasználva (az elsőt ráadásul mi használtuk ki...). A folytatásban is a hazai csapat dominált, és a félidő közepén már 3-0-ra is mentek. Rá egy percre viszont szépítettünk. A kapusról lecsorgó labdát Jónás értékesítette, és ezután elkezdtünk játszani. Szép támadások és helyzetek születtek a részünkről, gól sajnos nem. A félidő így 3-1-gyel zárult. A második félidő elejét is úgy kezdtük, mint az elsőt: kaptunk kettőt. Ekkor már az ellenfél a biztos vezetés tudatában behozta a rutinosabb (értsd: lassabb) játékosait, így mezőnyfölényben tudtunk játszani. Sok támadást vezettünk, de mindegyiket elpuskáztuk. A félidő hajrájához közeledve kaptunk egy tizenegyest, amit Markovits értékesített. Majd újra nem állítottunk védőt a védőnkre, és ezzel 6-2 lett az állás. Az utsó percben kaptunk még egy tizit, ez viszont kimaradt. Alapvetően sajnos a középpálya közepét nagyon uralta a hazai csapat és a párharcokból is vesztesen kerültünk ki. A helyzetkihasználásunk is olyan volt, mint egész évben, de mindez most még párosult egy öngólképes védelemmel is." (Magdics)

BLSZ I/B., 2008/2009, 28. forduló
2009. május 28., csütörtök, 18:00
Margitsziget, MAC-pálya

Tóth 5
Gloviczky
6, dr. Aubel 6-2=4, dr. Ita 4
Jakobszen 6

Katrus 5, Reider 5 (Szabó L. 5), Molnár 5 (Farkas 0), Rumbold Á. 5 (Balázs 4)
Erdei
4 (Jónás 4), Hörcsöki 5


Edzői értékelés: "Sajnos súlyos védelmi hibákból kaptuk a két gólt, de ha csak képességeink 50%-át hozzuk, simán megfordíthattuk volna a mérkőzést, főleg a második félidőben. Így viszont elképzelés nélküli előrejátékkal, az ellenfél kapusát próbára sem téve, értékelhetetlen csatárteljesítményekkel zártuk a meccset."

május 27., szerda, XVIII. Táncsics M. u. 53. 
51 néző 

BEAC: Sujtó – Farkas – Anheuer, Kartalik (Svecz) – Beke - Nagy D. (Újvári), Legény, Molnár, Markovits – Németh, Hörcsöki 

Gólszerző: Hörcsöki (3)


Edzői értékelés (Nagy Dániel):
"Az első félidő halovány teljesítménye után már-már úgy tűnt, hogy egy újabb kiadós vereségbe szaladunk bele. Megjegyezném, hogy ellenfelünknél sokan az első csapatból játszottak vissza. A második játékrészben aztán felnőttünk a feladathoz, és néhány kiváló teljesítménynek köszönhetően elhoztuk az egyik pontot! Gratulálok mindenkinek, így kell küzdeni a hátralevő fordulókban is!" 
 


BLSZ I/B., 2008/2009, 27. forduló

2009. május 23., szombat, 18:00
XI. ker., Bogdánfy u.

dr. Kulcsár 5
Gloviczky
5, dr. Helmle 5, Jónás 4
dr. Aubel
5
Szabó Z. 4, Reider 5 (dr. Ita 0), Molnár 5, Katrus 5
Hörcsöki
4, Rumbold Á. 6


Edzői értékelés:
"Sajnos minden sorozatnak vége szakad egyszer, persze nagy kár, hogy pont most. Az első félidőben teljesen tompán, elképzelés nélkül futballoztunk, és a másodikban is csak 25 perc emlékeztetett az elmúlt négy győztes meccs játékára. Igaz, ekkor három kapufánk és több helyzetünk is volt, tehát nagy szerencsével még akár ki is egyenlíthettünk volna, de ma nem érdemeltünk győzelmet."

 

május 23., szombat, Bogdánfy u.

Sujtó 0 - Kartalik 6, Magdics 6, Beke 7, Anheuer 6 - Nagy 7, Újvári 7, Legény 7, Svecz 7 - Markovits 7, Lancsalics 6

G: Markovits, Lancsalics

Edzői értékelés: "Ez az első félidő osztályzata és értékelése! Végig mi tartottuk kézben az első félidőt, csak egyszer került az ellenfél a tizenhatoson belülre, igaz akkor felrúgtuk... Egymás után alakítottuk ki a helyzeteket és valóban szemet gyönyörködtető játékkal rukkoltunk ki. De sajnos képtelenek voltunk a kapuba találni (kivéve egyszer). Ha a helyzeteinknek csak felét értékesítjük, akkor már nem tudunk olyan rosszul játszani a második félidőben, hogy kikapjunk. Hogy mi is történt a szünet után azt elképzelni sem tudom - majd a Miki megírja..."

május 21., Bogdánfy u.

Pinnyei 5 - Beke 5, Magdics 4 (Fejes 6), Helmle 5 (Farkas 4), Kartalik 4 - Nagy 5 (Svecz 6), Németh 5, Ita 5, Újvári 5 - Balázs 5, Markovits 5

G.: Fejes

Edzői értékelés: "Hát, ez nem jött össze! Sajnos az 5. percben kapott gól megzavarta a csapatot. 0-1 és 1-2 után még volt egy-két jó pillanatunk, de aztán teljesen szétesett a csapat. A védelmünk átjáróházhoz hasonlított, a támadásaink pedig, pár helyzetet leszámítva, teljesen meddőek voltak. A hétvégén javítanunk kell!"


BLSZ I/B., 2008/2009, 16. forduló (elmaradt mérkőzés)

2009. május 20., szerda, 18:00
XI. ker., Bogdánfy u.

dr. Kulcsár
5
Gloviczky
5 (Jónás 6), dr. Helmle 6, dr. Aubel 6, Jakobszen 7
Szabó Z.
7, Reider 6 (Szabó L. 0), Molnár 6, Katrus 7
Erdei
5 (Rumbold Á. 6), Hörcsöki 6


Edzői értékelés: "Egy gyenge színvonalú és lagymatag első félidő után (ahol azért mindkét csapatnak voltak ziccerei) egy súlyos bírói hibát követően egy szép szabadrúgás góllal vezetéshez jutott az ellenfél. Szerencsére ez nem összetörte, hanem felpaprikázta a csapatot, és három héten belül már másodszor álltunk fel vesztett helyzetből. Ellentmondást nem tűrően, nagy akarással és lelkesedéssel daráltuk be a Pestszentimrét és jutottunk ismét nagyon fontos 3 ponthoz. Végre Molnár Máté is lőtt egy nagyon szép gólt, de örülnék, ha a következőre nem kellene egy évet várni! Gratulálok az újabb győzelemhez!"


BLSZ I/B., 2008/2009, 26. forduló

2009. május 17., vasárnap, 17:00
XVIII. ker., Nagyszalonta u. (Malév pálya)

dr. Kulcsár
7
Gloviczky
6, dr. Helmle 6, dr. Ita 6
Jakobszen
6
Jónás
6, Molnár 6, Reider(B) 6 (dr. Aubel 0), Katrus 6
Hörcsöki
6 (Szabó L. 0), Erdei 6 (Balázs 0)


Edzői értékelés: "Ma nem volt kiemelkedő egyéni teljesítmény, hanem csapatként alkottunk nagyot. Mindenki megtette a tőle telhető maximumot. Ez az első félidőben szép támadásokra és labdatartásra volt elég, a másodikban már inkább a védekezésre és egy-egy kontrára. Ha ezeknél jobban összpontosítunk, talán még nagyobb arányú lehetett volna a győzelmünk. Gratulálok a csapatnak!"


BLSZ I/B., 2008/2009, 25. forduló

2009. május 9., szombat, 17:00
XI. ker., Bogdánfy u.


dr. Kulcsár 7
Gloviczky 6 (Rumbold Á. 6), dr. Helmle 7, dr. Ita 6
Szabó L. 7
Szabó Z. 7, Molnár 7, Reider 7, Katrus 7
Hörcsöki
7 (Balázs 0), Erdei 7


Edzői értékelés: "A múlt heti - nagyszerű győzelmet arató - csapaton csak két helyen kellett változtatnom kényszerűségből. Úgy látszik ez a gárda nagyon együtt van most, hiszen a mai mérkőzésen már nemcsak az akarat és a küzdeni tudás dominált, hanem játékban is egészen kiválót nyújtottunk. Végig uraltuk a játékot és gyakorlatilag egy percig sem forgott veszélyben a győzelmünk. Nagyon régen volt, hogy mindkét csapatunk nyert egyazon fordulóban. Gratulálok a csapatnak!"

május 9., Bogdánfy u.

Tóth 0 - Halpern 6, Farkas 6, Magdics 6, Fodor Cs. 6 (Anheuer 6) - Nagy 6, Legény 5, Újvári 6, Svecz 6 - Markovits 6, Jónás 7

G.: Jónás 2, Újvári (11-esből)

Edzői értékelés: "Egy legyőzhető ellenfelet végre sikerült is legyőznünk. Túltettük magunkat a kihagyott helyzeteken és az ellenfél egyenlítésén, és harcos felfogásban játszva, nagy akarattal végül is legyűrtük az ellent. A játékban még akadtak hibák, de ahogy rutinosodunk, ezek is meg fognak szűnni. Gratulálok!"

 

BLSZ I/B., 2008/2009, 24. forduló
2009. május 1., péntek 17:00
IV. kerület, Tábor u.

dr. Kulcsár 0
Halpern
6, dr. Helmle 6, dr. Ita 6
Szabó L.
7
Nagy
6 (Újvári 0), Reider 7, Molnár 7, Katrus 6
Hörcsöki
7 (Magdics 0), Erdei 7
 

Edzői értékelés: "Soha nem látott összeállításban, soha nem látott diadalt arattunk egy olyan bombagóllal, ami az év végi összefoglalókban is benne lesz. Bár 13 hiányzónk volt, mégis a pályára lépett 11 volt a legjobb. Akaratban, küzdeni tudásban és elszántságban is az ellenfél fölé nőttünk a második félidőben, és ez még párosult fegyelmezett és sokszor jó játékkal is. Gratulálok a csapatnak, nagy győzelem volt!

 

május 2., Csörsz utca

Tóth 7 - Anheuer 5, Gloviczky 5, Magdics 6, Kartalik 6 - Nagy 5, Molnár 5, Farkas 6, Svecz 6 - Hörcsöki 6, Mayer 4 (dr. Helmle 5)

G.: Magdics

Edzői értékelés: "Kár ezért a vereségért, mert rendeteg helyzetet sikerült kidolgoznunk, de három 100%-ost és több 90%-ost is kihagytunk. A gólokat sajnos egyéni hibák előzték meg, de az is igaz, hogy Tóth sok bravúrt bemutatott. Ha 6-6 lett volna a mérkőzés akkor sem szólhatott volna senki egy szót sem. De egy kicsit a tűz megint hiányzott, ami átlendített volna minket a holtpontokon."

 

süti beállítások módosítása